Sport

2014.11.14. 16:30

PMFC: Wittrédi Dávidot és Mohl Dávidot külön „elővették”

Ha nem megy szép szóval, megy másképp, gondolhatják a PMFC-MATIAS labdarúgócsapatánál. Az utóbbi hetekben a bajnokságban gyengén muzsikáló piros-feketéknél nemrég pénzbüntetést kaptak a játékosok, sőt, vannak olyan futballisták is, akikkel külön „foglalkozott” a vezetőség: az ő teljesítményüknek, hozzáállásuknak feltétlenül javulnia kell ahhoz, hogy bekerüljenek a mérkőzésekre készülő keretbe.

K. Mayer András (Dunántúli Napló)

Kétségtelen, nem egy olyan játékost tudnánk említeni, aki az utóbbi időben, sőt, huzamosabb ideje nem azt a teljesítményt nyújtja a PMFC-MATIAS labdarúgócsapatában, amelyet korábban, illetve amelyre képes. Sajnos közéjük tartozik például Wittrédi Dávid, akinek a szép cseleire, gyönyörű góljaira lassan úgy emlékezünk vissza, mintha már befejezte volna a pályafutását. Nincs jó passzban a pécsi középpályás, ráadásul régóta csak árnyéka önmagának, nem is csodálkozunk rajta, hogy őt külön „elővette” a vezetőség. Szerda este már olyan információk jelentek meg vele kapcsolatban, miszerint határozatlan ideig nem játszhat a csapatban – mindez sokakat Koller Krisztián sztorijára emlékeztetett, akit még az öltözőből is kitiltottak, s végül mennie kellett.

– Nem erről van szó! – szögezte le Győri János, a PMFC ügyvezető igazgatója. – Nincs is kitéve a keretből, nincs eltiltva. Ugyanakkor elemeztük a játékosok teljesítményét, és bizony vannak olyanok, akikkel nagyon nem vagyunk elégedettek. Közéjük tartozik Wittrédi Dávid is. Közöltük vele, hogy a következő egy-két hétben össze kell szednie magát, s ki kell érdemelnie azt, hogy visszakerüljön a mérkőzésekre készülő keretbe.

A sportvezetőnek megjegyeztük, nemcsak Wittrédi nyújt gyenge teljesítményt, akadnak mások is. Így pedig nem lenne korrekt, ha csak őt állítanák pengellérre. Mint kiderült, a pécsiek 7-ese nincs egyedül, Mohl Dávid is hasonló sorsra jutott – a Győr elleni bajnokin nyújtott produkciója után ezen nem csodálkozunk, ám az is igaz, hogy a balhátvédnek voltak jó meccsei is a szezon során.

Ha már Győri Jánossal beszélgettünk, természetesen megkérdeztük tőle, történt-e már valami változás edzőfronton. Úgy tudjuk, most már nem többtucatnyi tréner van a kalapban, négy-öt személyre szűkült azon szakemberek listája, akik közül kikerülhet a piros-feketék új vezetőedzője.

– Az biztos, hogy közelebb kerültünk a megoldáshoz. Elsősorban nem az anyagiak, hanem a szakmai érvek és az emberi tulajdonságok határozzák majd meg, hogy kit választunk – mondta Győri János, aki azt nem kívánta elárulni, kik maradtak a szűkített körben. A sportvezető hozzátette, hogy még idén szeretnék megtalálni Véber György utódját.

Kíváncsian várjuk, kire esik majd a klubvezetők választása!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!