Sport

2010.05.05. 14:38

Rátgéber: Magyarországon nem tudom folytatni a pályafutásomat

El tudják azt képzelni, ahogy Rátgéber László a Havi-hegyen ücsörög, és lógatja a lábát immár hónapok óta? Ha igen, mindez nem sokáig fog már így kinézni: a kiváló kosárlabdaedző dolgozni akar, s nem kérdés, találni is fog magának csapatot.

K. Mayer András

– Eladó a menyasszony, és mégsem viszik? Elég furcsa, hogy hónapok óta munkanélküli egy Euroliga-győztes mester – mondtuk Rátgéber Lászlónak, aki tavaly novemberben jött el a Szpartak Moszkvától, s azóta legfeljebb szurkolóként, érdeklődőként járt meccsekre.
– Valóban nem keltem még el. Egyelőre egyvalami biztos, hogy Pécsett nem leszek edző. November óta itt csücsülök a Havi-hegyen, azóta nem kerestek. Most hányadika van? Május 4? Ha kellettem volna, akkor nyilván már hívnak. Egyébként pedig valahol normális is, hogy miután a csapat Fűzy Ákossal megnyerte a bajnokságot és a Magyar Kupát, neki kell folytatnia a munkát.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Rátgéber unja a havi-hegyi ücsörgést
[/caption]

– Úgy tudjuk, többek között azért nem kell Pécsett, mert túl drága lenne.
– Tehát Rátgéber László drága. Ezt senki sem tudhatja, amíg meg nem kérdezi. Az én filozófiám szerint a jó edző mindig olcsó, a rossz pedig mindig drága: amelyik hozza az eredményt, mindent megér, amelyik nem, azért a kevesebb pénz is soknak tűnik.

– Állítólag attól is tartanak a klub vezetői, hogy ha visszatér, olyan játékosoktól is megválna, akiknek szerződésük van, és nagyon sokba kerülő légiósokat hozna ide.
– Én még soha nem küldtem el olyan játékost, akinek élő szerződése volt, ilyet éppen ők tettek! Mindig abból főztünk, amink volt. Nicole Ohlde kaliberű és fizetésű játékosunk pedig sohasem volt. És nem kell kertelni: a vezetőség ötven százaléka, aki az operatív munkát végzi a klubnál, nem akarja Rátgéber Lászlót látni edzőként. A másik ötven százalék akarja, de tudomásul veszi, hogy máshol fogok munkát vállalni.

– Hol? Valenciai kapcsolatfelvételről lehetett hallani.
– Egyelőre nem tudok csapatokkal szolgálni. Magyarországon nem tudom folytatni a pályafutásomat, mert más hazai csapat kispadján nehezen tudom elképzelni magam. A tizenöt év túl mély nyomot hagyott bennem, Pécs jóval többet jelent egy csapatnál. Az is fontos szempont, hogy a kisebbik fiam, Tomi most megy iskolába. Nézve egyébként az Euroligát, nem divat külföldi edzőket foglalkoztatni: csak a Szpartak Moszkvánál és a Wisla Krakkónál dolgozott idegen nyelvű tréner. Csak a legnagyobbakat viszik.

– Ön Euroliga-győztes!
– Nemcsak az Euroliga-győzelem, hanem a pécsi tizenöt év is garancia!

– Ne felejtsük el Valenciát!
– Onnan elmegy az edző, és én a családdal ott voltam az Euroliga valenciai négyes döntőjén. De 2001 óta egyet sem hagytam ki, vagy nézőként, vagy szereplőként mindig ott vagyok. Az igaz, hogy február óta vannak tárgyalások, megbeszélések – ebben a hónapban eldől, hogy mi lesz.

– A nyáron pedig irány Baja, a Rátgéber kosártábor!
– Így van. Az energiám kilencven, na jó, inkább hetvenöt százalékát most is a kosártábor szervezése köti le. Az a létszám, amit elsőre vártunk, már most majdnem összejött, közel kétszázan jelentkeztek, pedig csak július 11–24. közötti a program. Nagy örömömre szolgált, hogy már most megbeszéltük a bajai polgármesterrel és az önkormányzattal, hogy megduplázzuk a létszámot. Még van másfél hónap, s ha ilyen ritmusban jönnek a gyerekek, akkora táborunk lesz, amilyennél nagyobbat csak Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban és Görögországban szerveznek. Jönnek külföldiek is, lesz szlovák, török, osztrák, ausztrál, szerb és román résztvevő is. Emellett pedig fél szemmel természetesen a Fishing on Orfűt szervezem.

– Szép, szép, de ismerjük Önt: egy bajnoki döntőben, vagy az Euroliga forró hangulatú mérkőzésein érzi igazán otthon magát.
– Így van. Ezért amikor tudatosult bennem, hogy nem Pécsett fogok dolgozni, beindítottam a kapcsolatrendszeremet, hogy találjanak számomra megfelelő feladatot. Ígérem, amint aláírok valahová, a Dunántúli Napló és a bama.hu olvasói elsőként fognak értesülni a hírről. Miként azt is megígérhetem, hogy olyan helyre megyek, ahol nem hozok szégyent a pécsi kosárlabdára!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!