Sport

2016.09.14. 10:40

Sors Tamás egy hatodik és egy negyedik helyet is összeúszott

Egy hatodik helyet csapott a korábban megszerzett ezüstérméhez az ANK Úszóklub versenyzője, Sors Tamás a riói paralimpián. Éjszaka pedig negyedik lett.

Fülöp Z. (Dunántúli Napló)

A fiatal úszó 100 gyorson ugrott vízbe, s ha egészen őszinték akarunk lenni, akkor azt mondhatjuk, hogy neki ez amolyan jutalomúszás volt, hiszen deklaráltan nem ez a legerősebb száma. Hetedikként került a nyolcas fináléba, s egy helyet előre is tudott lépni úgy, hogy féltávnál még harmadik volt. Sors Tamás négy éve bronzérmes volt ebben a számban. A pécsi versenyzőt még a hétfő délutáni viadal előtt sikerült elérnünk: azt mondta lapunknak, hogy nagyon elfáradt, s ahogy ő fogalmazott, „baromira fáj a tüdőm”. A fentiek fényében különösen örömteli, hogy végül egy hatodik hellyel gazdagodott, ráadásul legerősebb száma, a 100 pillangó még hátravan, azaz akár azt is megtehette volna, hogy arra készülve ellazázza ezt a viadalt.

A magyar paralimpiai csapat éremkollekciója egyébként szépen bővült hétfőn: az úszó Tóth Tamás bronzérmes lett 100 gyorson, szintén a harmadik helyen zárt az asztaliteniszező Pálos Péter, míg a kerekes székes vívó Osváth Richárd ezüstöt szerzett.

A pécsi versenyzők tegnap is vízbe ugrottak – Sors Tamás és Konkoly Zsófia is 50 gyorson versenyzett. Sors Tamás bejutott az éjszakai döntőbe, Konkoly Zsófiának egy nem sikerült.

A délelőtti előfutamból Sors a hatodik legjobb idővel került be az esti döntőbe, ahol ennek megfelelően a 7-es pályán úszott.
   
A finálé óriási csatát hozott, a végén századok döntöttek, s végül a brit Matthew Wylie csapott először a célba.
   
Némi meglepetés, hogy Sors megelőzte a hétfőn 100 méter gyorson harmadik Tóthot, aki négy éve, Londonban ezüstérmet szerzett ebben a számban. Sors kilenc, míg Tóth 23 századmásodperccel maradt el a győztestől.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!