10°
2018. 11. 09. 06:30 | jegyzet@mediaworks.hu

Elnézést kérek a focirajongóktól, de most nem azokról emlékeznék meg akik labdazsonglőrként egy futballmeccsen háromszor is bevették az ellenfél kapuját, hanem azokról a labdazsonglőrökről, akik a fehér sportban, a teniszben emelkedtek és emelkednek az átlag fölé. Az apropót a közelmúltban véget ért ATP World Tour Masters 1000-es tornája adta.

Azon gondolkodtam, miközben a párizsi elődöntőben Djokovic és Federer eszméletlen csatáját néztem, hogy ennek a sportágnak – csak az elmúlt két-három évtizedben – mennyi korszakos alakja volt. Holott talán minden még 1938-ban kezdődött, amikor Don Budge egy adott esztendőben mind a négy kiemelt tenisztornát megnyerve megcsinálta a „nagy” slamet. Majdnem harminc évet kellett várni valami hasonlóra. Ekkor jött el a szenzációs Rod Laver ideje.

Az ausztrál teniszfenomén mindmáig az egyetlen, akinek a Grand Slamet kétszer is sikerült elérnie. A fehér sportban ez azóta sem fordult elő. Jövőre pedig éppen ötven éve lesz annak, hogy Rod másodszor is véghez vitte a csodát. Mert napjainkban mind a négy Grand Slam-tornát megnyerni valóban csodaszámba menne.

Tudom én, hogy a tenisz is sokat változott az elmúlt évtizedekben. Gyorsabb lett, keményebb. Jobbak az ütők. A versenyzők egy része óriássá nőtt.

Olyan szervákat láthatunk – igaz, többnyire a tévé lassításának köszönhetően –, amelyek egy csatahajó tűzerejével vetekednek.

Mégis minden teniszérának – legalábbis, amire már emlékszem – megvolt a maga legalább mesterhármasa. Gondoljunk csak bele a Connors-, Borg- és McEnroe-időszakba! Milyen fantasztikus meccseket láthattunk! A hűvös svéd Borgnak minden tudására szükség volt, hogy visszaverje a vehemens amcsik trónfosztási kísérleteit. Aztán Samprast, Lendlt és Boris Beckert bámulta a világ. Sőt, ez az illusztris társaság Agassival együtt akár mesternégyesnek vagy Edberggel „megspékelve” kvintettnek is titulálható. Most pedig a Rafael Nadal, Novak Djokovic és Roger Federer triumvirátus viszi a prímet.

Persze a korszakhatárok soha nem voltak kőbevésettek. Hiszen az ifjonc Lendl még simán játszott Borg ellen, miként Agassi is összecsapott a nála tizenegy évvel fiatalabb Federerrel. És ezek a rivalizálások mind-mind a sportág népszerűségét is szolgálták.

A nevezett klasszisokra pedig inspirálóan hatottak. Hogy a látottakon túl milyen bizonyíték van erre? Jimmy Connors három éve, 62 évesen tette le végképp az ütőt.

Hozzászólások