Sport

2016.04.19. 11:18

Sporttámogatás: Csonkát és Kenderesit is 1 millióval támogatják

Nagyságrendileg idén is a tavalyival megegyező mértékű sporttámogatási keret elosztásáról döntött Pécs Népjóléti és Sportbizottsága. Meglepetés nincs a nyertes pályázók listáját vizsgálva, a város élsportolói nagyjából egyenlő mértékű támogatást kapnak a várostól.

Szakács Miklós

A város Népjóléti és Sportbizottsága elbírálta a 2016-os év sporttámogatási keretére benyújtott pályázatokat, így eldőlt, hogy Pécsett melyik sportszervezet mennyi támogatásra számíthat az önkormányzattól.

Tavalyhoz képest nem változott jelentősen a támogatási összeg, az előző év 200 millió forintos „sportbüdzséje” idén 208 millióra emelkedett, amiből 111 millió sorsa már korábban eldőlt, azt a hároméves támogatói szerződéssel rendelkező egyesületek kapják meg. A fennmaradó 97 millióra lehetett pályázni, amiből kicsivel több mint 53 millió forint gazdára is talált”.

Sztojkovics Éva, a Népjóléti és Sport bizottság elnöke lapunknak elmondta, hogy azért nem osztották ki most az összes fennmaradó pénzt, mert kell hogy legyen az év hátralévő részére egy kis tartalék is. Gondolni kell arra, hogy ha esetleg valamelyik pécsi sportoló ezt követően kvalifikálja magát az olimpiára, akkor őt is lehessen támogatni, mint ahogyan év közben akármikor szükség lehet pluszforrásokra, egy-egy nagyobb rendezvény lebonyolítása kapcsán például.

Idén olyan kis egyesületek is kaptak pénzt, mint az Aprópaták Lovas SE vagy az Arany Tigris Harcművészeti és Kulturális Egyesület, de több sportoló külön is részesült a városi sporttámogatásból. Az olimpiai kvótás Csonka Zsófia, az ötkarikás szintet megfutó Szabó Tünde, a riói szereplésre jó eséllyel pályázó Kenderesi Tamás és a súlyemelő Gyurkovics Ferenc fejenként egyaránt 1 millió forintot kapott a várostól az idei munkára, de Burján Csaba és Knoch Viktor, a gyorskorcsolya-válogatott két pécsi tagja is kapott 700 ezer forintot 2016-ra.

A PMFC más lapra tartozik

A pályázó sportszervezetek hat kategóriában nyújthatták be támogatási kérelmüket: A (Látványcsapat-versenysport), B Felnőtt versenysport), C (Utánpótlás-nevelés), D (Fogyatékkal élők sportja), E (Olimpiai felkészülés), F (Versenyrendezés). A pályázatokban szereplő igények összesen a 152 millió forintot is meghaladták, végül 53 millió került szétosztásra.

A PMFC labdarúgócsapata idén nem részesült a sporttámogatási keretből, ami annak fényében persze egyáltalán nem meglepő, hogy az év elején az önkormányzat 120 millió forintot különített el az együttes működési költségeinek fedezésére 2016-ra.


Sporttámogatások 2016-ban (forintban)
Számlatulajdonos neve - Kategória - 2016. évi támogatás

ANK Úszóklub C 500.000
ANK Úszóklub (Sors Tamás) E 1.000.000
ANK Úszklub (Marinov Szabolcs) E 500.000
ANK Úszóklub (Bognár Gergő) E 500.000
ANK Úszóklub (Iván Bence) E 500.000
Aprópaták Lovas SE C 100.000
Bajnok Fókák SE F 100.000
Baranyai Megyei Vakok és Gyengénlátók Sportegyesülete D 200.000
Delfin Szabadidő és Tömegsport Egyesület C 800.000
DOZSO SE (Judoszakosztály) C 500.000
DOZSO SE (Thai box szakosztály) C 500.000
Pécsi Amatőr Szabadidősport Egyesület, Fittbike SE, Amatőr SE B 200.000
Fogyatékkal élők Branya Megyei Sport Szövetsége D 800.000
FORMA FITT Sport Aerobik Egyesület C 700.000
Arany Tigris Harcművészeti és Kulturális Egyesület C 300.000
Mozgássérültek Lendület SE D 1.000.000
Nagyárpárdi Sportkör C 800.000
Pécs 2000 Tenisz Club C 400.000
Pécs Orvos-egészségügyi Sportkör B 150.000
Pécsi Laido és Kendo Klub C 100.000
PEAC (röplabda) B 2.000.000
PEAC (férfi kosárlabda) B 750.000
PEAC (vívószakosztály) B 1.280.000
PEAC (vívószakosztály) C 1.750.000
PEAC (vívószakosztály) D 470.000
PEAC (női kézilabda) A 500.000
PEAC (asztalitenisz) B 2.000.000
PEAC (asztalitenisz) C 800.000
Pécsi Ércbányász Modellező Klub B 200.000
Pécsi Fordan SE B 650.000
Pécsi Fordan SE F 650.000
Pécsi Junior KE C 200.000
Pécsi Kajak-kenu Club C 1.800.000
Pécsi RG Egyesület C 800.000
Pécsi Súlyemelő Egyesület B 1.000.000
Pécsi Súlyemelő Egyesület C 500.000
Pécsi Súlyemelő Egyesület (Gyurkovics Ferenc) E 1.000.000
Pécsi Súlyemelő Egyesület (Kocsor Réka) E 400.000
Pécsi Súlyemelő Egyesület (Major Nikoletta) E 400.000
Pécsi Városi Lövészklub B 1.500.000
Pécsi Városi Tenisz Club B 1 500.000
PVSK (judoszakosztály) C 500.000
PVSK (Kersics Dávid) E 500.000
PVSK (Szabó Tünde) E 1.000.000
PVSK (Kovács Mária) E 500.000
PVSK (IV. Évzáró kosárünnep) F 200.000
Pécsi Vízikosárlabda Klub B 300.000
Pécsi Vörös Meteor Sporkör (pétanque-szakosztály) C 95.000
Pécsi Vörös Meteor Sportkör (senior úszószakosztály) B 300.000
Pécsi Vörös Meteor Sportkör (senior úszószakosztály) F 100.000
Pécsi Vörös Meteor Sportkör (női kézilabda-szakosztály) B 100.000
Pécsi Vörös Meteor Sportkör (tájfutószakosztály) F 100.000
PSN Zrt. (Kenderesi Tamás) E 1.000.000
PSN Zrt. (Csonka Zsófia) E 1.000.000
PSN Zrt. (Burján Csaba) E 700.000
PSN Zrt. (Konkoly Zsófi) E 1.000.000
PSN Zrt. (Knoch Viktor) E 700.000
PSN Zrt. (Aerobik) C 1.000.000
PSN Zrt. (Triatlon) C 500.000
PSN Zrt. (Torna) C 500.000
PSN Zrt. (Atlétika) C 3.000.000
PSN Zrt. (Szinkronúszás) C 400.000
PSN Zrt. (Szinkronúszás) F 200.000
PSN Zrt. (Misina csúcstámadás) F 1.000.000
PSN Zrt. (Hullám Kupa, úszás) F 300.000
PSN Zrt. (Hullám Kupa, vízilabda) F 500.000
PVSK Marketing Kft. C 5.000.000
Ranga Motorsport Kft. B 2.500.000
Ritmo Sporttánc Egyesület C 400.000
Zsutipe 2012 Sport- és Kultúra Egyesület C 400.000
Összesen: 53.295.000

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!