Sport

2010.11.13. 11:04

Várhidi csapatával küzd meg a PMFC

Az őszi szezon utolsó előtti mérkőzésén korábbi edzőjének csapatát fogadja a PMFC, a Kozármisleny a papíron erősebb Ajka otthonába látogat.

K. Mayer András

PMFC - Bizonyítani akarnak a korábban mellőzött játékosok

------------------------------------------------------------
Az online közvetítést ITT követheti nyomon.
------------------------------------------------------------

Már csak két forduló van hátra az NB II. őszi szezonjából, az utolsó előtti mérkőzését hazai pályán játssza a PMFC labdarúgócsapata. Kiss László együttese a tizedik helyezett Szigetszentmiklóst fogadja, amelynek a kispadján Várhidi Péter ül, aki tavasszal még a pécsi gárdát irányította.

A PMFC vezetőedzője ezúttal a szokásosnál jóval szűkszavúbb volt a mérkőzés kapcsán, mindössze annyit jegyzett meg, hogy „győzni kell”. Természetesen nyerni akarnak a játékosok is, ráadásul néhányuknak nem csak a három pont megszerzése jelent motivációt – többen ugyanis elég kevés lehetőséget kaptak Várhidi Péternél.

– Jómagam mindenképpen szeretném bizonyítani, hogy korábbi mellőzésem indokolatlan volt – mondta Lantos Levente. – Vannak még néhányan a keretben, akik hasonlóan gondolkodnak, így bár a motivációval és a győzni akarással eddig sem volt gond, most még nagyobb elszántsággal lépünk pályára.

A szombaton 16:00-kor kezdődő mérkőzés várható kezdőcsapata: Dibusz – Nagy J., Stark, Todorovics, Törtei – Lantos, Pintér – Lovrencsics, Wittrédi, Nagy O. – Gyánó. A mérkőzést a bama.hu is valós időben követi.

Kozármisleny - Nyolc hely, öt pont

A legutóbbi fordulóban végre megtört a jég, hosszú szünet után győzött a Kozármisleny. A siker remélhetőleg kellő lökést ad Márton Gábor együttesének, amelynek ma egyáltalán nem lesz könnyű dolga: az ötödik helyezett Ajka otthonában nehéz pontot szerezni. A tabellán elfoglalt helyek közötti nagy különbség azonban csalóka, hiszen igaz, hogy a mislenyiek nyolc pozícióval vannak lejjebb, de csak öt ponttal gyűjtöttek kevesebbet.

Örömteli hír, hogy a sérülések végre elkerülik a kozármislenyi játékosokat, így Márton Gábor majdnem mindenkire számíthat. Csak Kiss Mártonra nem: a vakbélműtéten áteső futballista már edz, de még nincs bevethető állapotban.

A szombaton 13:30-kor kezdődő mérkőzés várható kezdőcsapata: Gőcze – Bozsoki, Finta, Éles, Tasselmájer – Kollega, Fónai, Berdó, Tóth Z. – Laki, Lauer.

-----------------------------------------------------
A Dunántúli Napló szombati számában arról olvashat, mi lenne, ha a komoly anyagi gondokkal küzdő Barcs és Kaposvölgye visszalépne a bajnokságból.
-----------------------------------------------------

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!