Sport

2015.06.28. 14:53

WTCC: Michelisz a 2. lett

Egy hatodik hely és egy ezüstérem jött össze a himesházi pilótának Franciaországban.

K. Mayer A. (Dunántúli Napló)

Egy héttel ezelőtt, Szlovákiában szinte minden rosszul sült el, Michelisz Norbert rengeteg problémával küzdött, így nagyon kellett örülni a második futamban elcsípett nyolcadik helynek is. Ezek után mindenki abban bízott, hogy a túraautó-világbajnokság (WTCC) most hétvégi, franciaországi versenyén melléáll a szerencse, s minden másképp alakul.

Nos, az időmérőn nyolcadik helyen végzett a Zengő Motorsport pilótája, ami az első futamra nem ígért sok jót, hiszen ekkor ebből a pozícióból kellett rajtolnia, a másodikat azonban optimistábban várta mindenki, itt ugyanis a harmadik helyről indulhatott. Az első futam aztán nem is hozott túl sok izgalmat, látványos előzést a számára: a rajtot ismét kiválóan elkapta, feljött hatodiknak, s végül itt is ért célba – az utolsó három körben hiába támadta Tiago Monteiro, nem tudta megelőzni. A versenyt a citroënes Sebastian Loeb nyerte.

A második futam már sokkal szebb volt magyar szemmel! Michelisz az első kör végén már a második volt, majd miután Bennanit megbüntették, a harmadik körtől már az élen autózott. De hiába nyomta tövig a gázpedált, a Citroënek beérték: ott volt a nyakán Yvan Muller, Ma-Csing Hua és José María López is. Persze a francia autógyár pilótái egymással is harcoltak, ami adott némi előnyt a Hondának, de végül López nyerte meg a négyes csatáját, s az élen végzett, Michelisz pedig bejött másodiknak.

A világbajnoki pontversenyben Ma-Csing Hua ugyan megelőzte Micheliszt, de a magyar pilóta Gabriele Tarquini elé került, így továbbra is maradt hatodik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!