Sport

2008.03.06. 06:50

Zárt kapuk mögött játszik a PMFC Komló ellen

A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának döntése alapján a PMFC labdarúgócsapatának soron következő, vagyis szombati, Komló elleni bajnokiját zárt kapuk mögött kell megrendezni.

K. Mayer A

Szurkolói készülődés lefújva! A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának döntése alapján a PMFC labdarúgócsapatának soron következő, vagyis szombati, Komló elleni bajnokiját zárt kapuk mögött kell megrendezni. A büntetést a Soroksár – PMFC mérkőzésen a vendégdrukkerek rendzavarása miatt kapta a pécsi klub: a piros-fekete szurkolók közül néhányan sörös dobozt dobtak a pályára.
Vagyis szombaton se sok néző, se rangadóhangulat!

 


A fegyelmi bizottság határozata egyébként érdekes körülmények között született – jellemző, hogy éppen ebben a bizottságban nincs fegyelem. Legalábbis erre utal, hogy a keddi ülés után még mindössze arról volt szó, hogy a PMFC-nek a következő két idegenbeli bajnokijára tíz rendezőt és egy szövetségi ellenőrt kell biztosítania. Ezt a hírt lehetett sokáig olvasni az MLSZ és a PMFC honlapján is. Aztán késő este előbbinél felkerült még egy mondat, amely a zárt kapus meccsről szólt. A szövetség egyik illetékesétől megtudtuk, a bizottságban elfelejtették, hogy a PMFC-nek tavaly novemberről (akkor, a Pápa elleni meccsen néhányan huhogtak a lelátón) volt egy április 15-ig felfüggesztett, zárt kapus mérkőzésre vonatkozó büntetése. Miután erre rájöttek (szerdán), életbe léptették ezt a szankciót is.


A klub vezetősége jelezte, mindent megtesz azért, hogy a zárt kapuk szombaton mégis kinyíljanak. A PMFC-t egyébként anyagilag nem érinti a döntés, hiszen az új tulajdonos, Matyi Dezső amúgy is ingyenessé tette a belépést az első tavaszi hazai bajnokira. „Csak” a két csapat szurkolói veszítenek sokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!