Jegyzet

2022.06.25. 06:30

A józan ész

Pajor-Gyulai László

A jelek szerint tényleg igaz, hogy a remény hal meg utoljára. Úgy tűnt, hogy napjaink genderőrülete végérvényesen és csúnyán belerondíthat a sport világába is, néhol egészen hajmeresztő esetek fordultak és fordulnak elő, ám most mégis reménykedhetünk: úgy néz ki, talán mégis győzni tud a józan ész.

Megkerülhetetlen szabályozást léptetett életbe ugyanis budapesti közgyűlésén a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA, amikor tudományos vizsgálatok eredményeire alapozva lényegében kizárta a transznemű nőket a női versenyszámokból. A határozat kimondja,  hogy akik tizenkét éves koruk után vetették alá magukat nemváltó műtétnek s lettek művi úton férfiből nővé, nem versenyezhetnek a nők között. Mégpedig azért nem, mert jogosulatlan előnyhöz jutnak amiatt, hogy fejlődésüket a pubertás idején meghatározza a magasabb tesztoszteronszint, márpedig 

az igazságosság, az egyenlő feltételek biztosítása a sport egyik alapvetése.

Ez világos beszéd. A szabályozás eddig kissé bonyolult volt, bizonyos nanomol/liter tesztoszteronszinthez kötötte – és sok sportágnál köti most is – a transznemű nők versenyzési jogát a nők mezőnyében, ám a FINA nem akar számolgatni, és igaza van. A döntést egyébként egy bizonyos Lia (született Will) Thomson szárnyalása tette sürgetővé, aki sikert sikerre halmoz az Egyesült Államokban, mivel az amerikai egyetemi sportszövetség, az NCAA lehetővé tette a transznemű nők indulását a nők között. Annak híre pedig az egész világon riadalmat váltott ki, hogy Thomas kisasszony a fejébe vette, kijut a párizsi olimpiára, ahol természetesen a győzelem a célja.

Márpedig ez nem ízlés vagy tolerancia kérdése. Az Egyesült Államokban különösen nem, mert ott nagy a tét: egy középszerű férfi sportoló nemváltó műtét után tarolhat a nők között, elorozva tőlük egyetemi ösztöndíjat, sikert, az érvényesüléssel járó egzisztenciális előnyöket. Ennek ellenére az USA a legengedékenyebb országok közé tartozik ezen a téren, ami otthon a maga belügye, de ettől fogva a nemzetközi porondon megszűnik a mozgástér.
És úgy tűnik, nem csak a medencékben. A FINA döntése után a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, az atléták és a rögbizők nemzetközi szövetsége, de még a FIFA is jelezte, hogy alighanem hamarosan követi az úszók elhatározását, és ahhoz igazítja a maga szabályozását. Egy híres mondás szerint egy bolond százat csinál – és most van remény, hogy ez fordítva is megállja a helyét: sohasem lehet ártalmas, ha a józan észből válik ragadós példa.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!