Jegyzet

2022.10.01. 06:30

Túlélni!

Pajor-Gyulai László

Elképesztő döntéseket hozott az elnökség. Több klub is jelezte a bajt, de jelezni sem kellett, elég csak tudni, hogy hol élünk, és persze kicsit gondolkodni. A kosárlabda teremsportág, a bajnokságok mintegy kétharmada ősszel és télen zajlik, a teremben fűteni és világítani is kell, ami manapság pénzbe, rengeteg pénzbe, a korábbi időszaknál sokkal többe kerül, amit muszáj kigazdálkodni.

Illetve, nem muszáj, van más út is, a törülköző bedobása. A közelmúltban két NB III-as futballcsapat is visszalépett a bajnokságból, a Balassagyarmat és a Makó is a hirtelen és nagyon megugró költségekre hivatkozott. Utóbbi esetében az önkormányzat kénytelen bezárni a sportlétesítményeket, a klubnak pedig nincs sem lehetősége, sem kerete pályát és öltözőt bérelni a felnőttegyüttes felkészüléséhez és versenyeztetéséhez. Kifacsarva az egykori televíziós show-műsor címét ez nem meglepő és nem mulatságos, az lenne a meghökkentő, ha ezzel véget ért volna a visszalépések sora.

Visszatérve a kosárlabdához, a magyar szövetség elnöksége tényleg elképesztő döntéseket hozott csütörtökön, a tagjai nem gondolták volna néhány hónapja sem, hogy erre kényszerülnek. Úgy látják,

a sportág az energiaárak növekedése miatt a pandémiánál is nagyobb kihívás előtt áll,

és – idézve a közleményt – „úgy tűnik, a túlélés érdekében tett intézkedések a 2022–2023-as szezonban is felülírhatják a szakmai szempontokat”. És sajnos tökéletesen igazuk van: a járvány idején buborékban, nézők nélkül, szigorú előírásoknak megfelelve lehetett meccseket játszani, ám bezárt csarnokok esetén ez kizárt, a mérkőzéseket lehetetlen kivinni a szabadba.

És most nem csak a profikról, a felnőttekről van szó, hanem gyerekek tízezreiről is szerte az egész országban, az ő elveszítésük a tömeges ellehetetlenüléssel végzetes csapás lenne a sportágra. Ezért a döntések értelmében elég csak 16 fokra felfűteni a csarnokokat, és a játékosok a mezük alatt viselhetnek pluszruházatot, az NB I-es csapatok bizonyos esetekben kisebb termekben is megrendezhetik a találkozóikat, vagy kijelölhetnek régiónként központi termeket, és mindenki ott játszana, esetleg a téli időszakra kiírt meccseket át lehet vinni tavaszra, és ha kell, a szövetség besűríti a fordulókat, mi több, hajlandó a versenynaptárt és a versenyrendszert is menet közben módosítani.

Ott tartunk tehát, hogy nem a szakmai szempontok vagy a szurkolók érdekei irányítják a döntéshozók gondolkodását, és sajnos nem is tehetnek másként, nincs más választás. Elvégre tényleg a túlélés a cél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!