Villan a fehér

Ökrös Csaba

Amikor megvillan a sárga lap, vagy felmutatja a játékvezető a pirosat, mindannyian tudjuk, mi a helyzet. A futballban folytatott kommunikációnak bevett üzenetközlési formája a lapok alkalmazása. Nevelő célzattal, illetve szigorú ítélet kihirdetésére használják. Kísérleti jelleggel már fehér lap is van a sporiknál. Portugáliában néhány nappal ezelőtt elő is került a játékvezető zsebéből ilyen. Sportszerű viselkedés láttán veheti elő, elismerése jeléül, egyben figyelemfelhívó szándékkal. A portugál női foci egyik kupameccsén, melynek során a Benfica játszott a Sportinggal, egy néző ápolásra szorult. Mindkét csapat orvosi stábja a szurkoló megmentésén fáradozott. Sikerrel is jártak. A játékvezető fehér lap felmutatásával fejezte ki nagyrabecsülését, a 15 ezer fős közönség tapsától kísérve. 

A fehér lap bevezetése vitathatatlanul jó ötlet. Már csak azért is, mert nem teszi próbára sem a játékosok, sem a szurkolók szabályértelmezési képességeit.

 Az ép ésszel és ép lélekkel megáldott futballbarátok többsége a sportszerű játékot szereti, így tehát a fehér lap bevezetése társadalmi támogatottságot is élvezni fog. 

Nincsen foci a játékvezetőnél reklamáló játékos nélkül, ahogyan szimuláló, színészkedő futballisták nélkül sem. Játékhelyzete válogatja, de egy sárga lap felvillantása is csak ritkán marad kommentár nélkül. Olyat pedig még nem látott a világ, hogy a piros lappal büntetett fél meg ne próbálná ítélete visszavonására sarkallni a bírót. Lehet valahol egy titkos, de minden futballista által olvasott sportjogi kézikönyv, amelyben szerepel egy olyan paragrafus, ami érvényesíthető fellebbezéssel kecsegteti a kiállítással sújtott felet. A játékvezetők nem ebből tanulják a szakmát, az bizonyos. 

Kérdés, hogy a fehér lap felmutatása nyomán hogyan fognak viselkedni a játékosok. A fehér lap bevezetését a sporttörténeti kronológiák bejegyzései között bízvást meg fogjuk találni. Azt a sporttörténelmi pillanatot azonban nagyon várom, amikor a fair play díjat érdemlő megmozdulás következményeként fehér lappal dicsért játékos és csapata hangoskodva veszi körül a játékvezetőt, hogy azonnal vonja vissza ítéletét, mert tévedett. Szerencsés esetben a fehér lapost reklamálásért ki is állítják. Vicces lenne, ha a meccsek után nyilatkozó szakvezetők értékelési repertoárjába is bekerülne a játékvezetés ekézése a fehér lapok okán. Mondván: sajnos a túl sok fehér lap kiosztása miatt nem sikerült pontot szerezni, mert túlzott sportszerűségbe fulladt a meccs.