Örökségek

Ballai Attila

Katrine Lunde, a Vipers Kristiansand női kézilabdacsapatának kapusa vasárnap 46 százalékos hatékonysággal védett a Bajnokok Ligája Ferencváros elleni, budapesti döntőjében, ezzel a 28–24-es norvég diadal fő részesévé vált. Csakúgy, mint tavaly, amikor a fináléban nem a Fradi, hanem a Győr támadóit riasztotta el, olykor még a lövési kísérletektől is. Lunde hetedik BL-serlegét söpörte be, amivel világcsúcstartó, és még mindig „csak” negyvenhárom esztendős. Tizenötnél több jó éve már nemigen lehet a kapuban, és akkor remélhetőleg eljön a mi időnk.

Komolyra fordítva: szerencsére már el is jött.

Női kézilabdában 2014 óta rendeznek négyes végjátékot, és idén fordult elő első ízben, hogy egy nemzetet két együttes képviselt a Final Fourban; ez a nemzet természetesen a magyar volt, a színhely pedig Budapest, az MVM Dome,

ahol mindkét napon, szombaton és vasárnap is 22 022 néző töltötte meg csurig a csarnokot. Soha, sehol ennyien nem szurkoltak még a sportág női szakágának mérkőzésén.

Az ötszörös BL-győztes ETO-nak ezúttal be kellett érnie a harmadik hellyel, ami egyrészt persze komoly eredmény, másrészt a győriek számára csalódás, az FTC először jutott be a négyes fináléba, és huszonegy év, 2002 után játszhatott ismét döntőt a legrangosabb klubkupában. Mindezt roppant zaklatott szezon után, hogy mást ne mondjunk, tavaly szeptemberben 40–20-as verést kapott a Bietigheim elleni csoportmeccsen, az ezüstérem akkor álomnak is merésznek tűnt. Aztán valósággá vált, hiszen a Fradi nagy bravúrok vagy talán inkább kisebb csodák árán jutott egyre magasabbra, és ha nincs Katrine Lunde, mesébe illően zárulhatott volna e menetelés.

De volt. Elek Gábor viszont mostantól nem lesz. Tizenöt év után távozik a Ferencváros kispadjáról, az 1992–2023 közötti, bő három évtizedben ugyanannyi ideig dirigálta a zöld-fehéreket, mint korábban Németh András. Bár hivatalosan még nem jelentették be, de utódja minden bizonnyal Dániából érkezik, ő lesz az első külföldi tréner a Fradi-lányoknál. Különösen így, BL-döntő után, nem egyszerű örökséget vesz át.

Szót kell még ejtenünk a hétvége legharmatosabb szereplőiről. Nem a negyedik helyezett dán Esbjergről, hanem a játékvezetőkről. Az európai szövetségnek ugyanis sikerült a négy bírópáros közé betuszkolnia egy-egy moldáv, török és bosnyák kettőst. Nem tudni, mi célból. E felvetésre értelmes válasz senkitől nem érkezett. Valószínűleg azért, mert nincs is.