garázdaság

2018.05.10. 14:35

Egymás haját tépték egy szigetvári áruházban

Két nő és egy férfi verekedett össze egy áruházban.

bama.hu

Csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 22 és egy 27 éves helyi nő, valamint egy 25 éves szintén helyi férfi ellen. A két nő március 12-én 16 óra 30 perc körül összeveszett egy szigetvári áruházban, majd lökdösni kezdték egymást, és egymás haját tépték. A férfi ekkor odalépett, és ellökte az élettársát bántalmazó nőt, majd többször arcon ütötte. A 27 éves nő a bántalmazás során könnyebben megsérült. A rendőrök a férfit és a két nőt elfogták, előállították, majd kihallgatták őket gyanúsítottként, tettüket mindhárman beismerték.

A gyanúsítottak ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!