Megpróbáltak betörni Szilágyi István özvegyéhez (videó)

Úgy tűnik, soha nem lel igazán nyugalomra Szilágyi István özvegye. Jolika nénihez szerda este egy férfi akart betörni, hogy pénzt szerezzen a védtelen asszonytól.

Közel négy héttel Szilágyi István brutális meggyilkolása után újra kiabálás zavarta fel az egyébként csendes, kertvárosi utcát, ahol a színművész a feleségével és a fiával élt. Ezúttal azonban nem az előzetes letartóztatásban levő Péter, hanem egy másik agresszív férfi próbált az özvegy életére törni – írja a ripost.

Könnyen lehet, hogy az illető Péter egyik barátja, akinek csípi a szemét, hogy Jolika néni terhelő vallomást tett a fiára. Esetleg talán Péter tartozik valakinek, ezért érkezett a furcsa férfi?

Az asszony nem tudja, az viszont biztos, hogy nagyon megijedt.

Két fiatal gyerekkel voltam éppen itthon, akik a tragédia óta sokat segítenek nekem, amikor meghallottuk az ordibálást kintről – kezdte a ripostnak Jolika néni.

Arra lettem figyelmes, hogy egy férfi megpróbál bejutni a lelakatolt kertkapun keresztül. Pénzt akart kérni tőlem, de nem engedtem be, mire őrjöngeni kezdett. Nem tagadom, féltem tőle, különösen azok után, amit át kellett élnem hetekkel ezelőtt…

– utalt a férje meggyilkolására Joli néni, akit nagyon megnyugtat, hogy az új biztonsági rendszernek hála, van, aki éjjel-nappal figyel rá.

Még szerencse, hogy a jó emberek felszerelték nekem ezt a kamerás riasztórendszert! Ha ez nincs, akkor nem tudom, mi történt volna, hiszen én már nem tudom megvédeni magam. De így szerencsére hamar kijöttek a biztonsági cég emberei és a rendőrök is, így nem esett bántódásom

– fogalmazott sóhajtva az asszony.

A ripost megszerezte a felvételt is, amit ide kattintva nézhet meg.

Szilágyi Istvánt a gyanú szerint saját fia verte halálra egy kalapáccsal. A tragédia után a férfit letartóztatták, azóta is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kezelik.

Hozzászólások

tudnivalók
Csak foltokban emlékszem – ez okozhatja az emlékezetkiesést
életrajz / 8 perce
Ma ünnepli születésnapját Jennifer Lawrence
Az Oscar-díjas amerikai filmszínésznő harmincéves.
Gyász
"A holtam után ne keressetek, Leszek sehol- és mindenütt leszek." (Reményik Sándor) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, testvérem, sógorom PETZINGER ISTVÁN 79 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 19-én 12.30 órakor lesz a bogádi temetőben. Előtte szentmisét tartunk érte. Kérjük a részvétnyílvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága halottunk DR. TIHANYI CSABA nyg. megyei főépítész, műemlékvédelmi szakmérnök hosszú betegség után, életének 82. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Gyászmise a Lyceum templomban 2020. augusztus 19-én 16.30 órakor kezdődik. Kérjük az emlékezőket, hogy a virágokra szánt összeget a templomban elhelyezett adománydobozba tegyék az Irgalmas kórház javára. Tisztelettel kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló felesége, gyermekei és családjuk.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik WÁGNER JÁNOS pócsai lakos temetésén részt vettek, és gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
A sors akaratát mély fájdalommal fogadva tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. TIHANYI PÁL volt BÁZIS és Erdészeti dolgozó 65 éves korába váratlanul eltávozott közülünk. Temetése 2020. augusztus 19-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett fiam BAJNAI ZOLTÁN 47 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. augusztus 18-án 11 órakor lesz a Memento ravatalozójában, Pécs Nagyárpádi u.15/c. Gyászoló szerettei
Köszönetet mondunk rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, volt munkatársaknak, akik drága szerettünk BENCZE KÁLMÁNNÉ Végh Ilona búcsúztatóján részt vettek, utolsó útjára elkísérték, és gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
„Értünk többé már nem aggódsz, nem fáradsz és nem dolgozol. Örök álom lezárta szemed, megpihenni tért két dolgos kezed. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz mint a csillagok.” CSIKI LÁZÁRNÉ Boros Klára halálának 11. évfordulóján és névnapja alkalmából fájó szívvel emlékeznek szerető férje és fiai
A sors akaratát mély fájdalommal fogadva tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS KÁROLY 66 éves korában váratlanul eltávozott közülünk. Temetése a pécsi köztemető urnacsarnokából lesz 2020. augusztus 19-én 13 órakor. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy DR. KALOCSAI GYÖRGYI harkányi lakos 60 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 19-én 13 órakor a pécsi köztemető kápolnájából lesz. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk, dédpapánk és kedves rokonunk ORSÓS FERENC Cigo kővágószőlősi lakos 2020. augusztus 5-én, 72 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 14-én a 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a kővágószőlősi temetőben. A gyászoló család
"A jó harcot megharcoltam, a pályát végig futottam, a hitet megtartottam." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, nagymamánk, dédink DR. MAMMEL EDÉNÉ Árkai Magdolna 92 éves korában megtért teremtőjéhez. Temetése 2020. augusztus 14-én a 14.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SÁROSÁC MÁTYÁSNÉ Gócza Ilona 75 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 14-én 13.30 órakor lesz a kozármislenyi temetőben. Előtte szentmise 13 órakor a kozármislenyi plébánia templomban. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOKOS SÁNDORNÉ Molnár Rozália életének 89. évében elhunyt. Temetése 2020. augusztus 14-én 15 órakor lesz a villánykövesdi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy WÁGNER JÁNOS Tsz. buszsofőr pócsai lakos 81 éves korában elhunyt. Temetése a pócsai temetőben 2020. augusztus 13-án a 15 órakor kezdődő szentmisét követően lesz. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését és csak egy szál virággal búcsúzzanak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZOMOR CSABA magyarsarlósi lakos 52 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. augusztus 15-én 14 órakor lesz a magyarsarlósi temetőben. A gyászoló család