Tündérszépek 2022

2022.04.23. 15:41

Íme Baranya megye öt legszebb Tündérszépe: hamarosan eldől, ki ragyoghat a döntőben

Lezárult Tündérszépek országos szépségversenyünk első fordulója, a megyei zsűri pedig választotta azt az öt lányt, akik közül a szakmai zsűri egyet a döntőbe vihet magával.

20200127 Budapest, Izgatottság lengte körül a fővárosi Fortuna stúdiót január 27-én délután, hiszen megválasztották a Tündérszépek szépségverseny 2020-as királynőjét. Fotó: Bánkúti Sándor/ Bors

Az elmúlt hónapokban a megyei zsűrink folyamatosan szűrte a nevezőket, profi fotósaink ingyen elkészítették a versenyfotóit azoknak akik ezt kérték, míg mások saját, már kész portfólióval neveztek országos szépségversenyünkre, most pedig elérkezett az idő, hogy  kihirdessük, kik lettek megyénk legszebbjei.

A megyei szakmai öt helyi szépséget emel ki, akiket azon szakmai zsűrinek ajánl, akik kiválasztják a döntőbe, és az élő showban résztvevőket. Közülük kerül ki április 26-án az a hölgy, aki az országos fináléban képviselheti megyénket, érdemes lesz hát ekkor is visszalátogatni oldalunkra, hogy kiderüljön ki lett megyénk Tündérszépe!

A megyei zsűrizésben szokás szerint Trubics Zorán rendezvényszervező is részt vett, aki lapunknak elmondta, hogy bár idén 5 lányt kellett kiemelnie a mezőnyből, így is nehéz volt a feladat! Nem vitás, hogy a szakmai zsűrinek még nehezebb dolga lesz.

A tét nem kicsi, hiszen az országos ismertség mellett a legszebbekre értékes nyeremények, kétszemélyes egzotikus utazás is vár, mindamellett, hogy betörhetnek a szépségipar vagy a média világába, új szakmai kapcsolatokat építhetnek ki. Felkészülésüket pedig gyönyörű szépségkirálynők is segítik mindebben: háziasszony-mentorunk 2022-ben Kárpáti Rebeka, a 2013-as Miss Universe Hungary, két mentortársa pedig a Magyarország Szépe címet 2018-ban elnyerő Szarvas Andrea, valamint a szintén 2018-as BLife szépségkirálynő, Miss Queen első udvarhölgy, divatmodell Eszenyi Eszter.

Lássuk hát az öt baranyai lányt, akit a döntőbe ajánlunk:

GUZSVÁNY NOÉMI
VÉSZI PANNA EPERKE
GLÁSZ RAMÓNA
BIRÓ DÓRA
HEIRICH LILI

Hamarosan az is kiderül, hogy a közönség kit juttatott tovább!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!