Harkány

2018.05.23. 09:30

A gyógyvíz erejével a gyermekáldásért

Hétfőtől egészen vasárnapig változatos programokkal várják az érdeklődőket Harkányba, a Gyermekáldás hetére.

Zs.K.

Az immár harmadik évben megrendezett programsorozat a harkányi gyógyvíz klinikailag igazolt gyógyhatását és a gyógyfürdőkórház eredményeit bemutatva kikapcsolódást is nyújt olyan pároknak, akik eddig nem ismerhették meg a gyermekáldás örömét.

A párok egynapi fürdőbelépő vásárlásával egy héten keresztül élvezhetik a fürdőzés élményeit, miközben egészségügyi, pszichológiai szakemberek, neves előadók és művészek ingyenes előadásait is meghallgathatják.

Az idén mások mellett dr. Antritter Zsófia nőgyógyász (NaProTechnológia), dr. Nusser Nóra orvos-igazgató, dr. Magyar Lóránt motivációs előadó, dr. Tapolyai Emőke pasztoralpszichológus, Tóth Gábor táplálkozás-tudományi szakértő, Varga Katalin mentálhigiénés segítő szakember valamint a Károli Gáspár Egyetem önkéntesei várják a résztvevőket. Kísérőprogramként fellép Katica és a Parola, Bagdy Bella, Várady Gyuszi, de lesz jazz- és latin táncest is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában