Improvizáció és stílus

2018.09.01. 13:25

A Magyar Jazz Szövetség ismét meghirdeti tehetségkutató versenyét

„Az év fiatal jazz-zenésze” versenyre olyan 25 év alatti fiatalok jelentkezését várják, akik közép- vagy felsőfokú dzsessz oktatási intézmény hallgatói.

Idén negyedik alkalommal hirdetik meg „Az év fiatal jazz-zenésze” versenyt. Az előző verseny közönségdíját Richter Ambrus dobos nyerte el, aki az M5 Hétvégi Belépő című műsorában szombat délelőtt arról beszélt, hogy a döntő óta egyre több koncertre és fesztiválra hívják Budapesten és vidéken.

Mint mondta, az elismerés önbizalmat, visszaigazolást adott neki, így ma már szívesebben beszáll egy jam session-be is.

Pintér Zoltán dzsessz-zongoraművész, a zsűri elnöke szerint

a verseny jó ugródeszka a fiataloknak.

Az előző verseny szakmai díjával elismert Farkas Zsolti énekest például felvették a Leeds College of Music-ba.

Elmondta, hogy a tanuló oktatási intézményének is szerepet kell vállalnia a versenyben azzal, hogy támogatja növendékét.

A megmérettetésre

olyan fiatalok jelentkezését várják, akik profi zenészek, komoly felkészülés van mögöttük és elhivatottak a dzsessz iránt

– hangsúlyozta.

A döntőben a zsűritagok is közreműködnek, így képesek a belső kommunikációt is figyelemmel kísérni a színpadon. Ez is sokat nyom a latba az értékelésnél csakúgy mint a szorgalom és a tehetség – mondta, hozzátéve, hogy mindenképpen az eredeti dzsessz-sztenderdeket értékelik, a fiataloknak ezeken keresztül kell megtanulni magát a dzsessz zenét.

A tehetségkutató versenyről bővebb információt a Magyar Jazz Szövetség honlapján olvashatnak az érdeklődők – mondta Pintér Zoltán.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában