Pécs

2018.09.07. 14:00

A reformáció jegyében él és az örök értékeket keresi

Példaértékű református szakmai és emberi utat járt végig dr. Ács Marianna. A reformáció tanait 10–24 éves fiataloknak tanítja, kutat, könyveket ír, kiállítást szervez és rendszerezi a baranyai református levéltárat.

Mészáros B. Endre

– Családi örökség a hit?

– Felnőttként keresztelkedtem meg. 1989-ben érettségiztem, amikor is az 1956-os forradalomról a tanév elején még ellenforradalomként tanultunk, de tavasszal már népfelkelésként feleltem belőle. Megrendült a hitem és keresni kezdtem az örök értékeket. S volt kiinduló pont, mert a családom anyai ágon református volt.

– A felsoroltakon túl mi van még a református kosárban?

– Idén a Pécs-belvárosi Református Gyülekezet presbiterének választott. Ami pedig a kutatást illeti, különösen a dél-dunántúli református oktatás története és a nőnevelés érdekel. Tavaly jelent meg a „Még a kövek is …” című iskolatörténeti munkám a Felsőbaranyai Református Egyházmegye polgári leányiskolájának történetéről.

– A kiállítás miről szól?

– Három éve nyílt meg és napjainkban is látható a Szabadság úti Sztárai gyülekezeti teremben, anyagából pedig Reformátusok Baranyában címmel könyv is született.

– Igaz, hogy ismét református ismereteket oktat?

– Úgy kezdődött, hogy több mint húsz évig tanítottam a Református Kollégium Gimnáziumában, de két éve már a PTE Neveléstudományi Intézetének oktatója vagyok. Mindemellett nem szakadtam el a református általános és középiskolás fiataloktól, mert egy pályázat keretében a levéltárat vezetem, ahol a Pécsi Református Kollégium és nagyharsányi, drávafoki tagintézményei, a siklósi Sztárai Mihály Református Általános Iskola, valamint a pécsváradi német nemzetiségi iskola tanulóinak tartok levéltár-pedagógiai foglalkozásokat. Tehetséggondozásról van szó, ahol bemutatjuk a levéltár feladatait, a református örökségünket.

– Hol található a levéltár, és milyen kincsek találhatók itt?

– Ideiglenesen a Váradi Antal utca 11. szám alatt kapott helyet, és 1999-től nyilvános magánlevéltárként gyűjti az egyházmegye intézményeinek, egyesületeknek, magánszemélyeknek és az egyházközségeknek az iratanyagait. Legrégebbi dokumentumunk az 1741-ben keletkezett nagyharsányi vegyes anyakönyv. A levéltárat elsősorban családfakutatók, egyháztörténészek, helytörténészek és lelkészek látogatják. Állománya pedig mintegy másfél száz iratfolyóméter, ami folyamatosan bővül és zajlik az anyagok középszintű feldolgozása, digitalizálása.

– Mi a hobbija egy református egyetemi oktatónak?

– Szeretek olvasni és utazni. Szabó Magda és Ljudmila Ulickaja rajongója vagyok, de kedvelem a kortárs költők verseit is. Olasz szakos tanárként a nyelv, a kultúra szeretete megmaradt, az országon belül Toscana és Szicília a kedvenceim. Itáliai barátainktól pedig tíz évvel ezelőtt kaptam ajándékba egy narancsfát, ami idén már három szem termést hozott.

Sárbogárdról jött

Dr. Ács Marianna 1970-ben született Székesfehérváron. Sárbogárdon érettségizett, a PTE-n magyar–olasz szakos tanárként végzett. 1994-től 2016-ig tanított a Pécsi Református Kollégium Gimnáziumában. 2015-től a Baranyai Református Egyházmegye Levéltárában tevékenykedik, 2016-tól a PTE Nevelés- és Művelődéstörténeti Tanszékén egyetemi oktató. Férje, dr. Pap Norbert a PTE Földrajzi Intézetének egyetemi tanára. Luca Zsófia (21) lányuk történelem–angol szakra jár a PTE-re, Kristóf Bálint (17) a Nagy Lajos Gimnáziumban tanul, Dániel Márk (8) általános iskolás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!