érsebészet

2018.07.17. 20:00

Egyszerűbb levágni egy lábat, mint meggyógyítani a sebet

A második Ázsiai Diabétesz Lábmentés Konferencián járt a közelmúltban dr. Vadász Gergely pécsi érsebész. Már az is nagy dicsőség, hogy egy kis európai ország képviselőjeként a pécsi gyógyító kapott meghívást a szöuli konferenciára. A kongresszus – amely a szakma egyik legnívósabb rendezvénye, tekintettel arra, hogy a legtöbb innováció az ázsiai országokból származik – zárásakor a tudományos testület a legjobb előadásnak választotta a magyar programot.

T. V.

Nem árt tudni, hogy amputáció terén Európa élvonalába tartozunk negatív értelemben: hazánk vezeti az amputációs statisztikákat, két és félszer annyi az érszűkület miatt a combot és a lábszárt érintő nagy amputációk száma, mint a többi vizsgált országban. Az amputációs műtéteket követő halálozások száma pedig háromszor annyi Magyarországon, mint például Finnországban. Legalábbis ez derült ki a világ legjelentősebb érsebészeti folyóiratának – a European Journal of Vascular and Endovascular Surgerynek – egyik legfrissebb elemzéséből.

– A különböző szakterületek – az ortopédia, a plasztikai sebészet, az érsebészet – képviselői megvitathatták a nézeteiket, konszenzuskeresésről is szó volt a kongresszuson. A mi elvünk az, hogy már egy ujj elvesztése is tragédia, és ez vonja magával a további szövődményeket. Az én anyagom a cukorbeteg-láb legsúlyosabb eseteinek demonstrálása volt, a Magyarországon elérhető legmodernebb technikák felhasználásával mutattam be, hogy így is lehet eredményes a végtagmentés – mondta el kérdésünkre dr. Vadász Gergely.

Egy kooperációs munka első lépésének lehet tekinteni a magyar sikert, a dél-koreai szakemberek ugyanis felajánlották az együttműködést és a közös munkát. Az ázsiaiak technikai fejlettségének segítségével a közeljövőben csökkenhetne a magyar amputációk magas száma is.

Eredményes az egészségközpont

Vadász Gergely a pécsi Érsebészeti Klinika orvosa, de a végtagmentéssel kapcsolatos munka nagy részét a Théta Egészségközpont csapatában végzi. Mint azt az orvos elmondta, Magyarországon nagyon kevés a keringésjavító műtét, sebészeti felfogásban egyszerűbb levágni egy lábat, mint hónapokon keresztül szenvedni vele míg begyógyul a seb. Azonban a pécsi egészségközpontban végzett munka ugyanaz, amit a nemzetközi protokoll javasol. A helyes technikák megválasztásával érik el az amputációmentes eredményeket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!