kosárlabda

2018.06.18. 19:37

Együttműködik a két gárda

Három éves megállapodást írtak alá a PEAC-Pécs és a PINKK-Pécsi 424 női kosárlabdacsapatának vezetői annak érdekében, hogy újra ütőképes, gazdaságilag is versenyképes együttese legyen Pécsnek. A PEAC-Pécset a folytatásban Meszlényi Róbert irányítja majd vezetőedzőként.

K. Mayer András

A női NB I.-es kosárlabda-bajnokság legutóbbi idénye nagyon elkeserítő volt baranyai szempontból. A PEAC-Pécs és a PINKK-Pécsi 424 sem került a legjobb négy közé, vagyis éremcsatákról szó sem lehetett – előbbi végül a hetedik, utóbbi a nyolcadik helyen végzett.

Mindenki tudja már jó ideje, hogy ez a helyzet tarthatatlan. Az érintettek pedig léptek: három éves együttműködési megállapodást írtak alá annak érdekében, hogy újra erős, ütőképes csapata legyen a baranyai megyeszékhelynek. A két együttes a jövőben összehangolja majd a céljait annak érdekében, hogy a PEAC-Pécs a lehető legjobb eredményt tudja elérni, a PINKK-Pécsi 424 pedig olyan stabil, első osztályú gárda maradjon, amely elsősorban értékes fejlődési pályát kínál a tehetségeknek.

Az együttműködés révén játékos mozgásokra is sor kerül. A PEAC-Pécsben folytatja pályafutását Gémes-Sarok Nikolett és Ruják Nóra is, míg a PINKK-nél jut játéklehetőséghez (kölcsönszerződéssel) Szücs Réka és Szücs Lilla.

A PEAC-Pécs új vezetőedzővel vág neki a következő szezonnak: hosszú távú megállapodást kötöttek Meszlényi Róberttel.

– Magyar vezetőedzőt szerettünk volna, aki hosszabb távra jó megoldást jelent számunkra. Örömmel írtunk alá 2 + 1 éves szerződést Meszlényi Róberttel – mondta Kond Árpád, a pécsi klub ügyvezetője, hozzátéve, hogy az 50 éves szakvezető az elmúlt öt évben a Soproni Sportiskola utánpótláscsapatainál edzősködött, korábban dolgozott szövetségi kapitányként a férfiválogatottnál, bajnoki és kupadöntőt játszott a Soproni Postással, és Magyar Kupát nyert a Kecskemét férfi csapatával.

Meszlényi munkáját másodedzőként Ábrahám Márta fogja segíteni, aki az elmúlt két évben a Győr együttesénél tevékenykedett. Immár a PEAC-Pécs játékoskeretét érintő jó hír, hogy az elmúlt idényben kiválóan teljesítő Sarah Imovbioh-t sikerült megtartani. Hosszabbítottak a tehetséges Wentzel Nórával, és marad Tenyér Zsófia is. Megszereztek két magyar válogatott játékost, Simon Zsófiát a Győrtől, Barnai Juditot a BEAC-tól. Náluk folytatja a belga válogatott irányítója, Julie Vanloo, továbbá a szlovák Katarina Tetemondova, a junior gárdából felkerül Kovács Kitti és Jelena Radonjic. Eközben távozik Licskai Zsófia, Rasheed Rita, Demeter Nóra, Sellei Dalma, Szanja Mandics, Maja Vucsurovics és Brie Roberson.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában