89. Ünnepi Könyvhét

2018.06.08. 18:20

Elismerést kapott a Zsolnay aranykora album

A 89. Ünnepi Könyvhét keretén belül adták át a Szép Magyar Könyv 2017 verseny díjait június 7-én Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

bama.hu

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által meghirdetett versenyen a Művészeti könyvek és albumok kategóriában oklevéllel ismerték el a Zsolnay aranykora – Gyugyi László gyűjteménye száz új tárggyal című könyvet, melyet Gyugyi László, Csenkey Éva és Hárs Éva jegyez, tervezője Murányi Zsuzsa grafikusművész.

A versenyen a könyvesbolti forgalomba került (ISBN-számmal ellátott) és magyarországi, valamint határainkon túli magyar nyomdákban előállított könyveket megjelentető kiadók 2017-ben kiadott művei vehettek részt.

A Zsolnay aranykora című, először 2006-ban megjelent kötet 2017-es új kiadása ZsÖK és a Kossuth Kiadó közös gondozásában jelent meg. Bemutatja azt a száz új műtárgyat, amelyekkel az utóbbi években gazdagodott a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben látható A Zsolnay Aranykora – Gyugyi-gyűjtemény című tárlat. A több mint 700 darabból álló, a Zsolnay kerámiák aranykorát bemutató kiállítás dr. Gyugyi László több mint négy évtizedes elhivatott gyűjtői munkájának eredménye.

„A könyv a világ legszebb, leggazdagabb Zsolnay-gyűjteményét mutatja be, amelyet Magyarországon született, Amerikában élő tulajdonosa évtizedeken át gyűjtött kiváló ízléssel, szakértelemmel és igényes szeretettel a nagyvilág különböző pontjain” – áll a Kossuth Kiadó ajánlásában.

A könyv a páratlan kiállítás bemutatása mellett remek felvételeket is tartalmaz a műtárgyakról, ezek túlnyomó többségét Gyugyi László készítette. A bemutatott vázák, tálak, korsók, lámpák vagy faliképek egyszerre sugározzák a régmúlt varázsos hangulatát és közvetítik a művészet ellenállhatatlan vonzását, időtlen ragyogását. Az album továbbá izgalmas információkkal szolgál a gyűjtők számára a legújabb kutatásokat is feldolgozó szakértői tanulmányok révén.

Az album megvásárolható többek között a Zsolnay Negyed Infopontjain.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában