Pécsvárad

2018.08.04. 10:55

Emléktáblát avatnak a művész tiszteletére

Két évvel halála után, augusztus 12-én, emléktábla-avatással emlékezik a város Bencsik István, Kossuth-díjas szobrászművészre, pécsváradi otthonánál.

H. Zs.

Bencsik István több évtizedes művészi pályája a budapesti Művészeti Középiskola elvégzése után indult, a Magyar Képzőművészeti Főiskolán töltött évek alatt már rendszeresen vett részt kiállításokon. A budapesti évek után élt és alkotott Nagyatádon, majd Pécsen, ahol 1991-ben a Pécsi Képzőművészeti Mesteriskola egyik alapítója lett.

2010-ben az Európa Kulturális Fővárosa programban életmű-kiállítása volt Pécsen, emellett számos köztéri munkája látható ma is szerte az országban, sőt Görögországban és Japánban is.

Mint mondta: „Engem izgat, foglalkoztat, kíváncsivá tesz az emberi test. A test mint az alma vagy a cserebogár, a mindenség része. Viszonyban, viszonylatban van mindennel. Az emberi test nem lehet zárt rendszer, hiszen keletkezik és megszűnik. Ez filozófia. Testfilozófia. Az emberi testet az ember az elméjével, lelkével vizsgálja. Láthatóvá akarom tenni azt, hogy az ember a vizsgálódó. Vizsgálódó? Igen, a ’vanást’ akarom dokumentálni.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!