Kézilabda

2018.07.14. 13:56

Kovács Jenő borzalmas időszakon ment keresztül

Három év nagy idő. Főleg akkor, ha nem vidáman telnek a napok, az ember bujdokol, nem jár társaságba, inkább csak otthon gubbaszt és a tévét nézi. Kovács Jenő nagyon nehéz időszakot élt át, ám most minden visszatér a régi kerékvágásba: kézilabda edzői munkát kapott Nagyatádon.

K. Mayer András

– Ez egy nagyon jó hír: a nagyatádi Rinyamenti KC NB I. B-s női csapatának lesz a vezetőedzője.

– Nekem mondja? – kérdezett vissza Kovács Jenő. – Nagyon hiányzott már ez, hiszen három évet hagytam ki. Most is épp az edzői dolgokat teszem össze, ugyanis július 30-án már megkezdjük a felkészülést. Az 5–8. helyek valamelyikén szeretnénk majd végezni.

– Nagyon örülök, hogy erről beszélünk. Egyáltalán: hogy beszélünk...

– Három éve, augusztus 25-én kaptam sztrókot Kecskeméten. Októberig aztán meg sem tudtam szólalni. Azon kívül minden ment ugyan, de beszélni egyáltalán nem tudtam.

– Pedig elég nagy dumás!

– Hát ez az! Akkor meg teljesen eltűnt. Nagyon magam alatt voltam, sokszor úgy éreztem, hogy nem lesz semmi az egészből, maradok úgy, szótlanul. Aztán október környékén kezdett szépen minden visszajönni. Úgy érzem, mostanra teljesen helyrebillentem. Néha még meg–megakad a nyelvem, de más gond nincs.

– Nagyon gonosz volt a sors: akkor a Kecskeméttel a bajnoki címet célozták meg, vagyis nagy lehetőség előtt állt, felvihette volna a csapatot az élvonalba.

– Ezzel már nem tudok mit kezdeni. Ez van, beletörődtem, elfogadtam.

– Három év nagy idő. Mit csinált, amíg nem épült fel teljesen?

– Megmondom őszintén: semmit. Vagy a szüleimnél voltam, vagy otthon. Rengeteg filmet megnéztem.

– Elbujdokolt?

– Igen. Inkább így éreztem jónak. Amíg nem jöttem rendbe, addig nem akartam mutatkozni, így aztán nem jártam meccsekre sem. De azért persze követtem az eseményeket.

– Most pedig már alakíthatja is: Nagyatádon. Ezzel végre teljesen visszatér a rendes kerékvágásba, ismét edzőként dolgozhat.

– Januárban kerestek meg, mondanom sem kell, nagyon örültem neki. Rábólintottam, szívesen elvállaltam. Hozzáteszem, tavaly augusztustól novemberig már besegítettem a Pécsi VSE-nél, a felnőtteknél és a serdülőknél is edzősködtem. De ez lesz az igazi visszatérés. Készen állok a feladatra, és nagyon boldog is vagyok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában