piac

2018.05.26. 11:30

Kurta lett a borsószezon, de már dinnyézhetünk

Hiába a bőséges kínálat az asztalokon a termékekből, az árak rendíthetetlenül tartják magukat.

H. Zs.

Már csak a szabadföldi szamóca kapható, ez pedig érezhető az árakon is, mert a lekvárnak kínált apróbb szemű sem olcsóbb 500 forintnál. Ehhez pedig egy egész rekesszel kell vásárolnunk az illatos gyümölcsből. Mivel nem várható, hogy még olcsóbb lesz a szamóca, ezért érdemes akár a hétvégére bevásárolni, és belevetni magunkat a lekvárfőzésbe.

Javában érik a cseresznye, így egyre nagyobb a kínálat a ropogós gyümölcsből, ennek köszönhetően pedig az ára csökkent, így már 600–700 forint körül megvehetjük. Ezzel szemben a korai meggy még drágább, ezer forint körül van kilója. De ez még csak az első termés, így biztosan csökken még az ára.

Az idei borsószezon kissé rövidre sikerült, ha valaki eddig nem vásárolt, pórul járt. Mindössze néhány helyen árulták a borsót, és az ára is feltornázta magát az ezer forint közelébe.

Egyre több helyen kínálják a Görögországból behozott görögdinnyét, azonban az ára egyelőre alig csökken, tartja magát a 400–500 forint közelében, így négyfelé vágva kerül a vásárlók elé.

Árak a baranyai piacokon (forint/kilogramm)

Alma 359–590

Bocskor paprika 799–1190

Burgonya 160–299

Burgonya (új) 350–590

Citrom 540–650

Cukkíni 380–550

Csemegeuborka 410–690

Cseresznye 700–1000

Eper (magyar) 549–990

Erős paprika 6790–1190

Fehérrépa 399–990

Fokhagyma 890–1400

Görögdinnye 390–590

Hónapos retek

130–200 Ft/csomó

Kalifornia paprika750–1050

Karfiol390–499

Karalábé100–200 Ft/db

Kápiapaprika780–1199

Káposzta150–290

Kelkáposzta299–450

Kígyóuborka399–690

Koktélparadicsom990–1590

Paprika (sárga húsú)399–1090

Paradicsom590–899

PCR paprika990–1290

Saláta130–180 Ft/fej

Sárgarépa180–250

Tojás30–46 Ft/db

Tök350–490

TV-paprika790–990

Vegyes zöldség 350 Ft/csomó

Vöröshagyma170–240

Vöröskáposzta290–350

Zeller150–250 Ft/db

Zöldborsó750–1000

Zöldhagyma100–180 Ft/csomó

Zöldségzöld80–120 Ft/csomó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában