Komló

2018.07.20. 16:10

Még több parkolót kapnak majd az autósok

Három ütemben közel ötven új parkolóhelyet épít a komlói önkormányzat Anna aknán. A beruházás szükségszerűvé vált, a környéken lakók és az itt működő textilipari cég dolgozói ugyanis már nem fértek el a meglévő parkolókban.

Wald Kata

A Komló keleti peremén található Anna aknán két többemeletes társasház is áll, szomszédságukban pedig egy több tucat embert foglalkoztató textilipari üzem működik. Következményként egyre több és több az autó a környéken – a meglévő parkolóhelyek száma immár szűkösnek bizonyul. Egyre gyakrabban fordult elő, hogy vagy a lakók, vagy a dolgozók nem találtak helyet maguknak, így jobb híján a fűben-sárban tették le az autókat.

Az önkormányzat megelégelve az állapotokat döntött a parkolók építése mellett. A Komlói Városgazdálkodási Zrt. szakemberei és a helyi közfoglalkoztatottak a nyáron három ütemben összesen 48 parkolóhelyet építenek az Anna aknai társasházak és az üzem közötti területen. Ebből nemrégiben tizenöt el is készült, amelyeket már használatba is vehettek az autósok. Az új parkolók burkolatát adó gyephézagos téglákat a komlói betonelemgyárban, szintén közfoglalkoztatottak bevonásával készítették.

– Egy viszonylag kicsi, teljes egészében saját erőből megvalósított beruházásról van szó. Mégis sokat javít az Anna aknán megfordulók komfortérzetén, hogy immár kulturált körülmények között tehetik le az autójukat – emelte ki Polics József, Komló polgármestere. Hozzátéve, hogy városszerte egész nyáron lesznek hasonló, kisebb léptékű munkák. Zajlik például az Ifjúság és az Iskola utcák vízelvezető árkainak a burkolása – a munkálatokkal a cél annak megelőzése, hogy a nyári viharok esetleg komolyabb károkat okozzanak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában