Hosszú-tó

2018.06.13. 20:00

Megépítették a tavat, hogy a nagypapa itt nosztalgiázhasson

Hat éve fényképezett a Google autója a faluban, akkor még nem talált Drávacsepelyen tavat, most meg már annyian élvezik ott a horgászatot, hogy gyakran telik meg a part pecásokkal. Bónis Balázs tógazdával beszélgettünk.

Zs. K.

– Nincs nagy múltja a Hosszú-tónak, mit érdemes tudni róla?

– A mostani tó helyén lévő sással, náddal benőtt elláposodott, mocsaras terület a családunké volt. Azelőtt, még a nagypapám gyerekkorában itt volt egy tó, Hossztató (az Úsztató szóból) volt a neve, egészen Drávaszerdahelyig ért. Nyaranta itt játszottak, horgásztak a papáék, télen pedig korcsolyáztak rajta. Körülbelül tíz évvel ezelőtt volt egy ötlete édesanyámnak, hogy csináljunk a papának egy tavat ide, ahol nosztalgiázhat. Tavat kiásni viszont nem kis volumenű beruházás, de elkészíttettük a terveket és vártunk egy pályázati lehetőségre. Amikor a látogatóközpont épült Szaporcán, akkor azt mondták, hogy a régi vizeket rehabilitálják az Ős-Dráva Projekt keretében. A beruházás költségének felére kaptunk támogatást, a pályázat keretében pedig a tó végében még megépítettünk egy 20–25 fős vendégfogadót. Ehhez tartozik még két apartman is, amelyben az idén már 92 vendégéjszakát töltöttek el a látogatóink.

– Mikor kezdődött a munka?

– 2013 őszén kezdtük el a mederkotrást, ami három hónapot vett igénybe, 57 ezer köbméter földet mozgattunk meg. 2014 tavaszára fejeződött be a meder és a part kialakítása. Az idei tehát már a negyedik teljes éve ennek a 3 és fél hektáros tónak. Gyerekcipőben járunk, de a visszajelzések alapján jó úton haladunk. Olyan halállományt raktunk bele, hogy sok természetes szaporulatunk van pontyból, egyébként békés halakból minden megtalálható, ragadozókból pedig a harcsa és a csuka.

– Mennyi horgász jár ide?

– A hónap eleje és a hónap vége között erősen érződik a különbség, de például a pünkösdi hétvégén 189 jegyet adtunk el. Nagyon örülünk a családoknak, szeretnénk, ha minél többen érkeznének. A pünkösdi hétvégén például nem hirdettünk főzőversenyt, de aki főzött, annak a nevét betettük egy kalapba, majd kisorsoltunk egy 24 órás sporthorgászjegyet. A tanév végére pedig azt találtuk ki a diákoknak, hogy akinek négyes átlag feletti lesz a bizonyítványa és ezt be is mutatja nekünk, akkor kedvezményesen vásárolhat nálunk 30 alkalmas diákbérletet. Nem titkolt célom, hogy a gyerekeket kicsalogassam a természetbe, a tó mellé. Az első két évben egyébként még csak a környékről jöttek, de mostanra már távolabbról is rendszeresen érkeznek horgászok.

– Milyen programokat szerveznek a versenyeken kívül?

– Szeptember 9-re szervezünk egy nemzetközi halászléfőző fesztivált, amellyel a közösséget szeretnénk összehozni. Német és horvát csapatok is érkeznek. Nem lesz nevezési díj, a rendezvényre pedig Munk Erik, a Kárpát-medence halászléfőző bajnoka is eljön. Emellett például nemsokára egy céges rendezvénynek adunk teret.

– Gondolom számon tartják a legnagyobb fogást...

– Persze, eddig egy 12,9 kg tőponty a tórekord. A következő pár évben szeretnénk egyébként a halállomány arányát úgy átbillenteni, hogy nagyobb legyen az átlagsúly. Emellett tüskés sövényt telepítettünk végig a tó mellé, illetve fűzfákat ültettünk, amely mostanra már ad valamennyi árnyékot is. Szeretnénk a mozgóárusoktól és a falu forgalmától kicsit elzárni a tavat és még faházakat építeni a tó köré.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!