kosárlabda

2018.08.14. 15:00

Most a felsőházba akar kerülni a PVSK

Kilenc magyar játékossal elkezdte a nyári felkészülést a PVSK-Veolia NB I.-es férfikosárlabda-csapata tegnap délelőtt.

Szakács Miklós

Edzésre jelentkeztek a PVSK-Veolia játékosai, Csirke Ferenc vezetésével megkezdte a gárda a felkészülést az ősszel induló szezonra. Vagyis, ez így nem teljesen igaz, ugyanis az első tréningen csak a csapat magyar játékosai voltak ott, szám szerint kilencen (Pongó Máté, Simon Kristóf, Bíró Levente, Antóni Csanád, Demeter Attila, Benke Krisztián, Popgyákunik Balázs, Olasz Ádám és Horti Bálint).

Az edzés előtt egy kis évnyitó értekezletet tartott a csapat vezetése, amelyen Bán Gábor, a PVSK-Veolia ügyvezetője és Czerpán István, a PVSK elnöke beszélt a célokról.

– Sokszor elmondtuk már, milyen fontos az egyesületünk számára, hogy jövőre ünnepelhetjük századik születésnapunkat – mondta Czerpán. – Természetesen szeretnénk, hogy a centenáriumi év emlékezetes legyen, ezért is igyekeztünk idén egy kicsivel több anyagi forrást a csapat mellé rendelni. Nagyon jó lenne, ha sikerülne elérni az alapszakasz után a felsőházat, azaz bekerülni az első ötbe.

Csirke Ferenc is hasonló célokat fogalmazott meg, hozzá­téve, ehhez rendkívül sok munkára lesz szüksége a játékosoknak. Nos, az első edzésen azért nem kínozta meg nagyon a csapatot – igaz, úgy hallottuk, reggel már volt egy kiadós futás a társaságnak –, a labda játszotta a főszerepet, játékos gyakorlatokkal hangolódtak rá a munkára Antóniék. Akik a jövő héten már külföldi társaikkal együtt készülhetnek tovább, Justin Alston, Kameron Taylor, Andrija Csirics és Veljko Budimir is csatlakozik a kerethez.

Horti pontosan tudja, meg kell dolgoznia minden percért

Jókedvűen kezdett bele a munkába Horti Bálint, a PVSK-Veolia régi-új centere. Mosolygott, a feladatok közben néha próbált viccesen elcsalni egy-egy dobást, de persze szigorúan csak a jó hangulat megteremtése miatt. Horti már lehúzott két évet a pécsieknél, majd két körmendi szezon következett számára, hogy aztán most visszatérjen.

– Azért választottam a PVSK-t, mert egyrészt látszott, hogy határozott céljai vannak a klubnak, másrészt fontos szempont volt, hogy nem ismeretlen helyre érkeztem – mondta lapunknak. – Csirke Ferit is jól ismerem, mint ahogyan ő is engem.

Amikor felvetettük, nyilván az is fontos lehetett, hogy Pécsett több játéklehetőséget fog kapni, mint Körmenden, közbevágott.

– Azért ez nem így van. Mindenki annyi játékpercet kap, amennyiért megdolgozik – jelentette ki. – Tudom jól, nekem is keményen meg kell dolgoznom azért, hogy megkapjam a bizalmat. Remélem, hogy idén elkerülnek azok a buta sérülések, amiket az utóbbi időben elszenvedtem.

Horti egy hetet lesz most Pécset, aztán megy a válogatott edzőtáborába, ahonnan csak szeptember közepén tér vissza.

– Nagyon jó, családias a légkör a nemzeti csapatnál, jó érzés odamenni. Még nem voltam így, hogy a válogatott miatt ki kell hagynom heteket a klubom felkészüléséből, de biztos vagyok benne, hogy ez nem okoz problémát, és amikor visszatérek, minden erőmmel azon leszek, hogy elérjük a céljainkat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában