Baranyai körkép

2018.08.31. 13:30

Munkát is kínálnak a végzősöknek

Újabb munkaerőpiaci képzések indulnak a 25 év alatti, nem tanuló és nem is dolgozó fiatalok számára szeptembertől a Baranya Megyei Kormányhivatal által megvalósított „Ifjúsági Garancia” projekt keretében.

H.Zs.

Pék-cukrász országos verseny

A program célja, hogy valamennyi 25 év alatti fiatal a munkahelye elvesztését, vagy a formális tanulás befejezését követően meghatározott időn belül színvonalas állásajánlatot kapjon, illetve további oktatásban, tanulószerződéses gyakorlati vagy gyakornoki képzésben részesüljön. Ennek megfelelően a szakemberek komplex, személyre szabott, a helyi munkaerőpiaci lehetőségekhez és igényekhez igazodó szolgáltatásokkal és támogatásokkal segítik a képzésre jelentkezőket.

A megyei kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztálya várja a 25 év alatti, nem tanuló és nem dolgozó, regisztrált álláskereső fiatalok jelentkezését, akik szívesen megismerkednek egy szakmával.

A munkaügyi szakemberek által előzetesen elvégzett felmérések alapján szeptemberben elsősorban cukrász, élelmiszer- és vegyiáru-eladó, pincér, szakács és villanyszerelő képzésekhez kapcsolódóan indulnak csoportok, amelyek szakmai vizsgával zárulnak.

A képzések időtartama alatt a projektben résztvevő fiatalok számára megtérítik a képzési költséget, az útiköltséget, valamint a képzések időtartamára keresetpótló juttatást biztosítanak, melynek összege bruttó 81 530 forint. A képzés elvégzése után a fiataloknak lehetőségük nyílik támogatott foglalkoztatás keretében elhelyezkedni megszerzett szakmájukban az elsődleges munkaerőpiacon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában