seven hills

2018.07.19. 16:10

Nemzetközi filmes seregszemlét tartanak Pécsen

Nemzetközi filmes seregszemlét tartanak Pécsett szeptember 3. és 9. között az ugyanabban az időben megrendezendő második komlói Hét Domb Filmfesztivál társrendezvényeként – hangzott el az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján, a baranyai megyeszékhelyen.

MTI

A Seven Hills International Filmfestival (SHIFF) elnevezésű programsorozat elnöke, Tóth László a filmmustra céljáról azt mondta: Pécs, Komló és a Mecsek térségét kívánják minél ismertebbé tenni a nemzetközi közönség számára. A pécsi programok kiemelt vendége idén a Bahreini Királyság lesz – tette hozzá. Az arab ország két játékfilmmel és egy dokumentumfilmmel képviselteti magát a seregszemlén.

Az MTI-nek eljuttatott írásos összegzés szerint a megmérettetésre több mint 100 országból csaknem 3100 filmprodukciót neveztek. Az előválogatást és előzsűrizést követően 30-50 versenyfilm kerül a döntőbe.

A zsűri a produkciókat hét – a legjobb nagy-, illetve kisjátékfilm, dokumentumfilm, a legjobb rendező, színésznő és színész, valamint különdíj – kategóriában díjazza. A SHIFF filmszakmai igazgatója Ziad Abdullah író-filmkritikus, a Dubai Nemzetközi Filmfesztivál korábbi művészeti igazgatója lesz.

Mint Polics József (Fidesz-KDNP), Komló polgármestere elmondta, a tavalyi első, nagy sikerű Hét Domb Filmfesztivál kinőtte a mecseki város határait, így került át a seregszemle „nagy nemzetközi szekciója” Pécsre.

A városvezető kiemelte: idén 200 filmet neveztek a fesztiválra, ami 40 alkotással több a tavalyinál. A 20 produkciót bemutató komlói nemzetközi szekcióban határon túli alkotások mellett egy svéd filmet is láthat a közönség.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), a baranyai megyeszékhely polgármestere elmondta, hogy Pécsen az Uránia és az Apolló moziban, illetve a Pécs Plazában található Cinema Cityben, valamint úgynevezett „gerillamozikban” – köztük éttermekben, kocsmákban – is tartanak vetítéseket.

Az eseményen mások mellett bemutatkozott Vahid Alkhan bahreini zeneszerző is, akinek műveiből szeptember 5-én ad koncertet a pécsi Kodály Központban a Pannon Filharmonikusok zenekar.

Vahid Alkhan a két ország zenei kapcsolatairól szólva elmondta, hogy bahreini és a magyar komolyzene hasonlóan viszonyul a népzenéhez és a népművészethez. Muzsikája a nyugati filharmonikus zenei stílust ötvözi országa zenéjének jellegzetességeivel – összegezte művészi hitvallását.

A SHIFF ideje alatt számos, a filmművészetet, filmszakmát bemutató és népszerűsítő közönségtalálkozót is rendeznek.

A SHIFF nyitógálájára a pécsi Voisingers acapella együttes filmzenei műsorral készül, a kiemelt programok között jótékonysági gálaest, filmvacsora, valamint a lebontott 25 emeletes pécsi magasházat megidéző emlékkoncert és utcabál is szerepel. A fesztiválgyőztes filmeket szeptember 9-én délutántól vetítik az Uránia Filmszínházban – közölték a szervezők.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában