Pécsi Önkormányzat

2018.06.15. 18:30

Szorosabb a kapcsolat Pécs és Újvidék között

A két település kapcsolatának erősítése érdekében folytatott megbeszélést Őri László, Pécs alpolgármestere Srdjan Kruzevic újvidéki alpolgármesterrel. A testvérvárosok több területen is szorosabban együttműködnek a jövőben.

bama.hu

Pécs szerbiai testvérvárosa 2016 végén nyerte el a 2021-es Európa Kulturális Fővárosa címet. Most, június 15-17. között egy kis ízelítőt kaphatunk az újvidéki – főleg zenei – kultúrából – jelentette be Őri László alpolgármester a találkozót követően.

Mint mondta, Újvidéken a legjelentősebb nemzetiséget a magyarok jelentik, ráadásul a két várost évek óta tartó barátság fűzi össze, ami az Európa Kulturális Fővárosa projekt kezdetétől csak erősödött.

- Ötletek, gyakorlati tapasztalatok valamint művészek cseréje a két város kulturális fejlődését szolgálják, de úgy véljük, gazdasági haszna is lehet, elvégre ezek az együttműködések láthatóvá teszik ennek a térségnek a mozgásait, nemzetközi szintre emelik és erősítik a meglévő potenciálokat – jelezte Őri László.

Srdjan Kruzevic újvidéki alpolgármester azt mondta, a kulturális főváros program kezdete előtt két és fél évvel a városi intézmények és az újvidékiek is magukénak érzik a projektet, és ez nagy öröm.

- A Sétatér Fesztiválon, amelyen Újvidék díszvendég, a látogatók bepillantást kaphatnak az újvidéki zenei életbe. A Drum’n’Zez több stílusból ötvözött zenét játszik, a Milena Jančurić Grouppal az újvidéki fiatal jazz-zenészek legjobbjai működnek együtt, a Zorule pedig nem csak Újvidéken, hanem az egész Vajdaság egyik legjobb zenekara. Vidám muzsikájukkal biztos jó hangulatot fognak teremteni, talán még csárdást is játszanak majd – mondta a városvezető.

Az EKF kapcsán egyébként Újvidéken már eddig is fontos kulturális beruházások, átalakulások történtek: a pétervári erődben, korábbi ipari létesítményekben. A programok folyamatosan zajlanak, tehát érdemes ellátogatni ide, vagy akár a Tarcal-hegységbe, ami a kultúra mellé természeti szépségeket, lelki felüdülést is kínál.

Őri László zárásként elmondta: a magyar kulturális kormányzat által hangsúlyozott, szomszédos déli államokat célzó kulturális kapcsolatfelvételben és együttműködések elindításában Pécs vállalta a főszerepet. Újvidéken Pécs átfogó kulturális bemutatkozást tartott a várost képviselő Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft-vel. Fő együttműködő partnerünk a belgrádi Balassi Bálint Intézet és Novi Sad 2021 Alapítvány volt, ami egyben a város négy év múlva esedékes, Európa Kulturális Fővárosa ügyeit intéző cége.

Őri László ezúttal is hangsúlyozta, hogy a mai Pécs kulturális állapotát nagyban meghatározta a 2005-ben elnyert Európa Kulturális Fővárosa cím, az erre való felkészülés, a 2010-től átadott létesítmények (Kodály Központ, Tudásközpont, Zsolnay Kulturális Negyed) funkcióba állítása és belakása – és persze azóta eltelt hét esztendő, ami alatt Pécs még inkább kedvelt utazási célponttá vált. Ő maga is invitálta szép számban megjelent közönséget, hogy jöjjenek el és fedezzék fel személyesen a pécsi kulturális értékeket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!