Vélem-én

2014.03.28. 10:00

Most vagy később

Egy kutatásban arra keresték a választ, mit tanácsolnak egy harmincasnak azok, akik már túl vannak rajta. Lássuk!

Katus Eszter jegyzete (Dunántúli Napló)

Életünkben többször eljutunk arra a pontra, hogy mérleget vonjunk, összegezzünk. Ezt most megtették helyettünk egy kutatáson keresztül. A több száz embert érintő (nem feltétlenül reprezentatív) kérdésekkel arra keresték a választ, mit tanácsolnak egy harmincasnak azok, akik már túl vannak rajta, vagyis, akik minimum tíz évvel idősebbek. A negyven fölöttiek meg is mondták, mik azok a dolgok, amiket szeretünk elodázni, pedig később nagyon megbánjuk.

Íme, a tízes lista: 1. Kezdj el spórolni – szinte minden válaszadó levelében valahogy benne volt, hogy már 30 éves korban el kellett volna kezdeniük gondolni a nyugdíjasévekre, de legalábbis visszafizetni a tartozásaikat. 2. Figyelj az egészségedre – az idősebbek szerint nem vagyunk felkészülve arra, hogy a testünk milyen gyorsan le tud robbanni. 3. Kezdd el lekoptatni a rossz embereket, a „jó” emberekkel pedig erősítsd a kapcsolatot. 4. Törődj a szeretteiddel, mert meglehet, pár év múlva már nem lesz rá módod. 5. Fókuszálj! Az idősebbek azt mondják, harmincévesen már csak egy vagy két olyan dologgal szabad foglalkozni, amiben nagyon jók lehetünk. 6. Épp emiatt ne félj kockázatot vállalni. Még lehet változni, csak elég bátornak kell lenni hozzá. Ne engedjünk a társadalmi elvárásoknak. 7. Egyúttal ne hagyjuk abba a tanulást. 8. Szálljunk le a magas lóról (mi sem tudunk mindent). 9. Invesztáljunk a kapcsolatainkba. 10. És tiszteljünk önmagunkat.

Azt mondják, az emberélet útjának felén még van lehetőség minderre. Szerintem pedig azután sem késő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!