Vélem-én

2015.01.20. 10:00

A statisztikának bizonyosan jó

Németh István volt gyöngyfai polgármester kimondta, amit sokan gondolnak, látnak, tudnak: a közmunkaprogram több sebből vérzik.

Babos Attila jegyzete (Dunántúli Napló)

Sok helyen herdálják az ország pénzét, nem tudnak értelmes munkát adni, de ha tudnának, akkor sem lehetne annak rendes elvégzésére rábírni minden közmunkást.

Lelkiismerete megnyugtatására lemondott, mert úgy érezte, csal, sikkaszt, visszaél hivatalával.

Persze nem mindegy, milyen közmunkát kapnak a volt munkanélküliek. Van, ahol értékteremtő (szak)munkát is végeznek. Főleg, ha van ötlet, s hozzá emberanyag is. Na meg olyan vezető, akár munkavezető, aki kellő szigorral, de emberséggel, s nem kápóként végzi feladatát – ha így tesz, fel fognak rá nézni, s még változás is történhet. Persze őket meg kellene fizetni.

A közmunka arra is jó ugyanakkor, hogy javítsuk a hivatalos, statisztikainál elszomorítóbb adatokat. De arra is, hogy kevésbé irigyeljék a „semmiért” adandó havi 23 ezer helyett a jól ismert „47 ezret” azok, akiknek több van, s akik persze sok esetben szorgalmasabbak, okosabbak is, nem csak szerencsésebbek. A havi „47 ezret” (ami persze időközben emelkedett) ugyanis legalább látszólagos munkáért kapják – ez tehát politikailag nem rossz húzás.

Társadalmilag azonban nem túl szerencsés, főleg nem hosszútávon. Fontosabb lenne, hogy a döntéshozók végre beszéljenek az oktatáshoz, szakképzéshez, hovatovább emberi lélekhez értőkkel, na és a piac szereplőivel.

Az ugyanis nem megy, hogy valakik árkot sem tudnak tisztítani, és hogy ezt némán szemléljük.

A helyzet ismerős: legfeljebb látszólag értelmes munka állami pénzen. Azokból az időkből márpedig nem kérünk még egyszer.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!