Jegyzet

2021.11.26. 20:00

Érvek nincsenek, csak minősítések

Bóka Máté

Kreálmány – nagyjából ilyen minőségben tudta kommentálni a város első embere azt az ítéletet, amely következetesen, szakmai szempontok alapján, logikus érvek mentén vitte végig, hogy miért nem neki adtak igazat a Civilek a Mecsekért Mozgalom szóvivőjével, Vicze Csillával szemben.

Erre a polgármester ugyanis nem azt mondta, hogy miért nem ért vele egyet, nem érvelt, sőt semmilyen elegancia nem maradt benne, mint vesztesben, hanem hazugsággal vádolta továbbra is ellenfelét, a bíróság ítéletét pedig minősítette.

Főképpen annak tükrében beszédes ez, hogy éppen ő beszél a közbeszéd megtisztításáról, de tudjuk, hogy amíg Vicze Csillát beperelte, de azt az illetőt, az LMP-s Kóbor Józsefet nem, aki viszont azt mondta a tevékenységéről, hogy „Németországban börtön járna az ilyen mértékű tűzifaégetésért”. Sőt, őt beemelték a városvezetői koalícióba, még bizottsági elnöki posztot is adtak neki, holott éppen az LMP-s volt az, aki börtönbe küldte volna, és tudjuk, kik kerülnek börtönbe...

Érvek nincsenek, csak minősítések

Vicze Csilla ilyet nem állított, mégis vele szemben volt az az érv a bíróságon, hogy közvetve környezetkárosítás bűncselekménnyel vádolta a város polgármesterért. Kóbor meg megúszta, és ott ülhet, szavazhat együtt a baloldali frakcióval. Közben a baloldali „sajtó” hol a kritikus újságírókat, azok családját, hol a baloldali ellenségeit gyalázza ezerrel kreálmányokkal.

A Vicze Csillával készült beszélgetésünket itt olvashatja el.

Címkék#jegyzet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!