A szőlőművelés üzenete magában hordja az emberi élet kettősségét és összetettségét

Mohay Réka

A Bibliában a bor részegítő hatásairól, veszélyeiről is szó esik, ugyanakkor a bor kiemelt szerepét mutatja annak istentiszteleti jelentősége, amelyek Jézus evangéliumi szavaiban gyökereznek. 

Az emberiség számára mai napig fontosak a borászatok, kulturális jelentőségük mellett gasztronómiai különlegességek, élmények köszönhetőek ennek az évezredekre visszatekintő tevékenységnek.

A borfogyasztáshoz hasonlít abban a must is, hogy mértékkel érdemes fogyasztani az optimális egészségügyi hatás érdekében. A mondanivalója ennek talán nem véletlen. A természet által nyújtott javakat az emberiség akkor tudja igazán a saját és környezete javára fordítani, ha józanul, mértéktartóan és szélsőségektől mentesen, felelősséggel tudja használni.

A bor, mint az öröm, a szőlő, mint a jó termés a termékenység szimbóluma összeforr a borkészítéshez kapcsolódó figyelmes, gondos, kemény munkához. Már a szőlőtő sarjadásától kezdve számos teendőre van szükség ahhoz, hogy végül igazán ízletes, minőségi ital legyen az eredmény. A szőlőművelés üzenete magában hordja az emberi élet kettősségét és összetettségét is, miszerint nincs szüret, nincs termés belefektetett munka nélkül, s a létrejött javak fogyasztása pedig akkor szerezhet igazán örömteli pillanatokat, ha harmónia és egyensúly jellemzi a fogyasztás kultúráját is.