A karácsonyfa nem csak egy szimpla fa, ami alá elhelyezzük az ajándékokat

Czeczon Enikő

A Reszkessetek betörők második részében a McCallister család valamilyen meleg, pálmafás vidékre utazik az ünnepekre. Az egyik szereplő meg is jegyzi, hogy akkor nem lesz karácsonyfájuk, amire az anyuka azt mondja, hogy majd pálmafát díszítenek. 
Ebbe még belegondolni is abszurd, hiszen ahogy Kevin nélkül sincs karácsony, úgy fenyő nélkül sincs. Személy szerint nem tudom elképzelni karácsonyfa nélkül az ünnepeket. Még a műfenyő sem tudja helyettesíteni, mert annak nincs az az illata, ami már megteremt egyfajta hangulatot. Gyerekként ez az aroma jelzőfényként is szolgált. A szüleink a házba cipelés, metszés során letörött vagy levágott ágakat összegyűjtötték, és a szobánkba helyezték. Az illat bejárta a szobát, és ébredéskor rögtön tudtuk, hogy itt járt a Jézuska.  


Ha nincs élő fa, akkor nem születnek olyan élmények, amelyeket a talpba faragás során élünk át. Allergiás reakció a gyantára, ferde fa, amit sehogy sem lehet egyenesbe tenni, vagy a legjobb, amikor fogja magát, és a díszekkel együtt az éjszaka kellős közepén felborul, és madzaggal kell kikötni, hogy még egyszer ilyen ne történjen meg. 
A karácsonyfa nem csak egy szimpla fa, ami alá elhelyezzük az ajándékokat. Sokkal több ennél. Körötte gyűlik össze a család. Ajándékbontáskor mindenki letelepszik mellé, kicsik és nagyok éneklik mellette a Kis karácsony, nagy karácsonyt miközben meggyújták rajta a fényeket. Közösséget teremt, és ezáltal válik az az ünnepek ékkövévé.

 

Címkék#jegyzet