Gondolatok a Mikulás eljövetele kapcsán

Nem volt olyan alkalom gyerekkorunkban, amikor a krampusz ne hagyott volna virgácsot a csizmánkban. Néha még az édességekkel teli csomagok is eltűntek, mert valami csínytevésen kaptak minket a szüleink, vagy az óvónő, tanítónő jelezte, hogy nagyon rosszul viselkedtünk. Olyankor persze jött a sírás meg az üres ígéretek, hogy mostantól jó gyerekek leszünk. Ez sosem tartott sokáig. Ma már azonban egyre kevesebb gyerek ébred arra, hogy a krampusz is meglátogatta az éjszaka folyamán a csizmáját. Egyre kevesebb szó esik a Mikulás ezen segítőjéről, van, hogy már említést sem tesznek róla, és a Mikulás-ünnepségekből is kihagyják. És így a virgácsosztás is a hosszú szakállú apóra marad.

A krampusz legendája kihalófélben van, pedig érdekes történetek fűződnek az alakjához. Ha minden igaz, Ausztriához köthető ez a ma már egyáltalán nem ijesztő rém, akit régen ördöghöz hasonló, láncot csörgető alakként tartottak számon. Az Alpok területén néhány német, osztrák és svájci területen a mai napig él a krampuszfelvonulások szokása. Krampusz­öltözéket öltenek az emberek, álarcot húznak, bekormozzák az arcukat, és láncokat zörgetve végigjárják az utcákat. 

A jóságos Mikulás mellett a krampusz a rosszat testesíti meg, aki régen nem aranyozott virgáccsal „jutalmazta” a gyerekeket, hanem vaskos vesszőköteggel. Megannyi történet kapcsolódik még az alakjához, de számos más hagyomány is lassan a feledés homályába vész, hogyha nem igyekszünk fenntartani őket.