Most a piac diktál, ajándékba nem jár semmi

Mészáros B. Endre

Amikor továbbtanulásra jelentkeztem a hetvenes években, az volt a trendi diploma, ha az embert nem vitték el előtte vagy utána rögtön katonának, a munkahelyen pedig gyorsan hozzásegítették egy lakáshoz. Így például akkoriban a top ötbe tartozott a geológus, a geofizikus és a bányamérnök végzettség.

Bányászként emellett az átlag feletti fizetésen túl az volt a szempont, hogy olyan helyen dolgozzon az ember, ahol élhető nagyváros van a közelben – így kerültem aztán Pécsre az uránbányához, mert kit érdekeltek fiatalon a járulékos egészségügyi kockázatok.

Napjainkban kicsit más már a módi. Gyakran előfordul, hogy az állásinterjún nem az elhelyezkedő válaszol a kérdésekre, hanem a kérdezőt faggatják ki alaposan az anyagi lehetőségekről, és a jelentkező idő előtt távozik, mert kevesli a havi fixet. Ma már senki sem úgy tervez, hogy ez lesz életem egyetlen állása, innen megyek majd nyugdíjba, hanem „carpe diem” alapon mindenki minél hamarabb minél többet akar keresni. Persze a munkáltatót sem kell félteni, a szerződések kőkemény időbeosztással, minimális szabadsággal kalkulálnak, szóval az első tárgyalásoknak hihetetlenül megnőtt a jelentősége. Aki pedig szabadabb életet akar, menjen el önálló vállalkozónak! Más kérdés, ha beindul a cége, berántja az is, napi 12 órás munkarenddel, folyamatos hétvégi elfoglaltsággal. Ezt a piac hozza magával.