A böjt sokkal inkább lelki, mint étkezési diéta

Hamvazószerdától nagyszombatig – már a magyar kiejtés mennyivel fennköltebb és dallamosabb hangzást kölcsönöz e két jeles napnak, mint ha angol vagy német megfelelőit mormolnánk például – nem mintha ezzel azt akarnám sugallni, hogy ránk, magyarokra magasztosabb feladatot róna a nagyböjt, mint bármely más nációra.

De azért ró mindannyiunkra, mégpedig, főként ha eredeti jelentésén túl szeretnénk lépni, bőségesen. Vallási hátterét egy másik mai írásunkban elemezgetjük, ám alapeszméje a keresztény gyökereken is túlnövő elgondolkodtató, követendő példát mutathat valamennyiünknek. Sőt, a lényege az önmérséklet, az önuralom erősítése, gondolataink és cselekedeteink rendezése, a „sátáni” kísértések legyőzése, és némi belső béke megteremtése olyan követelmények, amelyek vallásosságunktól független erényeket és értékeket feltételeznek.

Mondhatnám, akinek azokat sikerült eddig betartania, szerdán újévi fogadalmai következő lépcsőfokára léphet; akinek már azt sem, íme, az újabb nekirugaszkodás lehetősége.

Ne a táplálkozás megvonását helyezzük hát feltétlenül a középpontba – bár legtöbbünk egészségének már az is valószínűleg jót tenne –, hanem a visszafogottságot, megbékélésre törekvést úgy általában. Családi és nyílt színtereken, munkában, politikában; törtetésben, egymásra mutogatásban, pártoskodásban, hatalmi játszmákban – a sor a végtelenségig folytatható. 

Hiszen kapunk a világtól manapság kívülről is annyi és akkora pofont, hogy kár azt még saját magunk, környezetünk ostorozásával is tetézni – nem?