A legjobbak mindig mindenkit egy kicsit magasabbra emelnek

A profi sportolók lehúznak nap mint nap több órányi edzés után még pluszköröket, futnak néhány újabb kilométert azért, hogy választott sportágukban a legjobbak legyenek. S nem egyértelmű díjakért, sokkal inkább apró mozaikokként összerakható eredményekért küzdenek. 

Valójában ez történik a tudomány, a gazdaság, a kultúra, a közélet területén is, ahol a kiemelkedő egyéniségek ágazatukat szeretnék lépésről lépésre feljebb emelni. Díj itt többnyire szóba sem kerül, az értékrendet az önbecsülés, a kollektív siker emeli egyre magasabbra. Ha pedig mégis díj lesz belőle, az hab a tortán, a közvélemény visszajelzése, hogy sikerült valamit megvalósítani az elképzelt célokból, a tehetségből, az akaratból.

Az év legjobbjának lenni valamely területen, az felülír mindent. A legszebb elismerés a környezetünk olyasféle dicsérete, amire érdemes egy életen át emlékezni, egy olyan fénysugár, ami beragyogja az egész életpályát. Egy szerető simogatás, egy ösztönző löket, ugyanakkor ráerősít a hovatartozásra is.
A hovatartozás pedig az érem másik, a fényesebb oldala, hogy honnan, hová jutottunk.

Másrészt mindannyian valamiképp részesei vagyunk a regionális év legjobbja választásoknak. A többség leginkább csak minősít, esetleg köze volt egy-egy eredményhez, leginkább büszkélkedik a kiválóságokkal, akik a környezetéből kerülnek ki. Ugyanakkor ezek a példaképek ösztönöznek is bennünket, egy későbbi személyes részsikerre.