Egy nap, amely megváltoztathatja gondolkodásunkat

Zsigmond József

Számos településen, városban tartották meg a Föld napját, ahol olyan szervezetek, egyesületek mutatkoztak be, amelyeknek fontos a Föld: a zöld terület, a tiszta levegő. Pécsen hagyományosan a Duna-Dráva Nemzeti Park égisze alatt a Tettye térre hívták a kicsiket és nagyokat. Így volt ez a hétvégén is. A rendezvénynek kedvezett az időjárás, így nem meglepő, hogy rengeteg család vett részt a programon. A látogatók sok mindent megtudtak, többek között a vízről, a levegőről, és azt a tudást, amit megtanultak, a saját életükbe ültethetik át. 

A rendezvényre sokan autóval érkeztek, így már délelőtt megteltek a környék parkolói. Látszott, hogy elkényelmesedtünk. Már-már nehezünkre esik az a pár lépés, amit mondjuk a parkolóból a bevásárlóközpontba, hivatalba, munkahelyre meg kell tennünk. Pedig ha egy kicsit odafigyelünk, mi is segíthetünk abban, hogy a Földünk megmeneküljön. Például nem minden nap autókázunk, hanem a tömegközlekedést használjuk.

Igaz, ha Pécset vesszük alapul, akkor a kimaradt járatok miatt idegességünkben a vérnyomásunk szökik magasba, de az utat megtehetjük gyalog vagy kerékpárral is. A további tippek, bevásárlásra saját vászontáskát vigyünk, fölöslegesen ne vásároljunk ruhákat, elektromos eszközöket, és a sort még hosszasan lehetne sorolni. 

Április 22-e a Föld napja. Egy nap, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy mi is tehetünk valamit bolygónkért, életünkért, életkörülményünkért, a jövőért.