Hatalmas fesztivál érkezik, méghozzá két keréken

M. B. E.

Jön a Tour de Hongrie, és idén Pécset is érinti! A kerékpáros nemzetközi verseny harmadik szakaszának befutója lesz nálunk, de nem is annyira a sportértéke miatt kell lelkendeznünk, hanem mert tulajdonképpen egy hatalmas fesztivált kapunk, ugyanis mindenféle kísérőrendezvény kapcsolódik az eseményhez. Mondjuk úgy, mint például a Pécsi Országos Színházi Találkozón, ahol a versenyprogram mellett a színház minden eleme, továbbá koncertek, táncosok, még képzőművészek is betelepültek egy hétig a városba.

És nemcsak a biciklizés rajongói kapnak itt extrákat! Láthatunk majd szuper gépeket, sőt, vásárolhatunk is a legújabb, pár gramm súlyú kétkerekűek közül, de olyan ez, mint a nagy amerikai kosármeccseken: mazsorettekkel, beöltözött kabalafigurákkal, no meg mindenféle érdekes műsorral, családi programokkal szórakoztatják ittlétük során a közönséget. S amit 20 év alatt nem sikerült elérni a POSZT-on, az itt rögtön megtörténhet: ezúttal tényleg az ország minden tájékáról érkeznek majd Pécsre vendégek, így a helyi turizmus nemcsak ígéret szintjén kap nagy löketet. 

Szóval úgy kell ezt elképzelni, mint gyerekkorunkban a búcsút, vagy a húsvétot. Bringára pattanunk otthon kiöltözve, aztán városszerte céllövöldék, kürtöskalácsos meg kultúr ínyenc­ségek várják az embereket. Mindenesetre az a lényeg, hogy lesz Pécsnek még egy országos vonzerejű fesztiválja. S jó lenne eleve arra készülni, hogy legalább húsz évig ezt is megőrizzük.