Legyen a rendbetétel a tévétorony ajándéka!

Sz. Zs.

Egy ötvenéves tévétornyot, főként az ország legmagasabb épületét, a szülinapján, azt hiszem, nem lehet túlünnepelni; nosztalgiáztunk is körülötte bőségesen.

Talán nem szép tőlem, hogy éppen e jeles napon, de a sok ünneplő között én mégis a rossz rendőr leszek. A tévétorony, miközben Pécs egyik kiemelkedő ékessége, talán legvonzóbb turistalátványossága, az én szememben sajnos olyan, mint sok helyütt maga a belvárosi utcakép is – leginkább messziről szép.
Mondhatjuk, a látvány mindenért kárpótol, ám ahhoz, hogy kilátójából körbegyönyörködhessük a várost, a Mecseket, vagy különösen szép időben akár a Balatonon csillanjon meg a szemünk, előbb óhatatlanul át kell verekedni magunkat a lábánál elterülő, még húszig számolás után is csak méltatlannak, siralmasnak, elszomorítónak nevezhető környezeten.

Kerülném a politikai megközelítést, sőt, a felelősségkeresést is, hogy melyik párt, mikor és miért hagyta évek alatt a Misina tetőn az egykor pezsgő étterem-diszkó épületét elporladni, a környező utakat, parkot a balesetveszélytől kerítéssel védett rom- és koszhalmazzá zülleszteni.

Ám kérem a városvezetőket, hogy az egyébként régen meglévő állami forrásokat is felhasználva az éppen megkezdett  tereprendezést ahogy csak lehet, fölgyorsítva vágjanak rendet odafönt, hogy az idei nyári turistaáradatból már senkinek se a panaszkönyvet jusson eszébe kérni kifelé jövet.

Tekinthetik ezt a tévétorony ajándékának is!