Átjáró a múzsákhoz: ezzel az akcióval az is nyer, aki adja, s az is, aki kapja

M. B. E.

Időnként elgondolkodom, hogy mit csinálunk rosszul. Mert külföldi utazásaim során döbbenten látom, hogy az amszterdami Vermeer kiállításra elővételben elfogyott az összes jegy pár nap alatt fél évre előre.

 A ponthalmazból, színfoltokból álló modern alkotók, Pollock és Hrotko tárlatára pedig Bécsben fél napot kellett sorban állni. Nálunk viszont Leonardo da Vincitől Chagallig hiába propagálják a bemutatókat, meglehetősen szolid az érdeklődés. Csak egy példa: a Munkácsy-trilógia amikor bejárta az országot, minden nagyvárosban kétszer több volt a látogató, mint Pécsett. 

Pedig azért van mire építkezni, saját alkotókban igen jól állunk Csontvárytól Gulácsyn keresztül Martyn Ferencig. Így hát kifejezetten üdvözlendő a 7. Közösségek Hete, mely hétfőtől vasárnapig közösségi programokat, civil közösségeket visz a múzeumokba, könyvtárakba, közművelődési intézményekbe. Ennek keretében kedden a Janus Pannonius Múzeumban a civil közösségek és az akadállyal élőket képviselő szervezetek tagjai a meghívottak.

Egy kicsit olyan ez, mint a Pannon Filharmonikusok 1 forintos koncertjei, melyek elkötelezett zenerajongókká tették a komolyzenével korábban semmilyen kapcsolatot nem ápoló mozgáskorlátozottakat, szociális otthonokban élőket. Úgy gondolom, ez az az út, mely nemcsak a hátrányos közösségeket, de a munkás hétköznapokban elfásult embereket is elviheti a kultúra irányába.