Időnként nem árt, ha gyermeki szemmel tekintünk a világ dolgaira

A hétköznapi szóhasználatban általában negatív konnotációban áll a gyermeki mivolthoz való hasonlóság. Ne légy már ilyen gyerekes! Nőj fel végre! Gyakori mondatok lehetnek a felnőtté válás útján, ami valójában egész életünkben tart. 

Ahogyan az érettségre koncentrálunk, gyakran elfelejtjük a pszichológiai gondolkodásban is egyre népszerűbbé váló belső gyermekünket, azt a részünket, amely játékos és ártatlan. Pedig az ártatlanság, a kíváncsiság és a spontaneitás ereje felnőtt életünkben is segíthet a boldogulásban. Nem gondolom, hogy teljesen el kellene hagynunk ezt a részünket. Ha megtartjuk a kapcsolatot vele, friss energiával, kreativitással hálálja meg. Tulajdonképp igencsak pozitív érték, ha valaki élet nehézségei közepette is meg tudja tartani rugalmasságát, vagy az apró dolgok felett érzett örömöt, nem igaz?

Az evangélium szavaiban Jézustól is azt olvashatjuk, arra buzdít, váljunk olyanná, mint a gyermek – mintegy feltételként a mennyek országába való belépéshez.

A gyermeki lélek ráhagyatkozása, az ártatlanság, a megkérdőjelezhetetlen bizalommal teli hit és az egyszerűség az, ami – e bibliai szakasz alapján – kapcsolatot teremthet az isteni szférával.

A felnőtt élet időnként kétségtelenül groteszk, felesleges köröket bejáró mindennapjai közepette időről-időre talán nem is árt, ha belegondolunk, vajon mit mondana nekünk az az apró kis teremtés, akik egykor szintén mi magunk voltunk?