Az energiaital nem gyereknek való, felnőttnek pedig nem ajánlott

Volt olyan időszak, amikor én magam is nagyon gyakran ittam energiaitalt, aztán valahogy szépen lassan leszoktam róla. Hogy a szervezetem érezte-e, hogy sok, vagy az ezekről olvasott cikkek hatottak a tudatalattimra, mindegy is, a lényeg, hogy ma már nem vennék le a polcról egy ilyen „üdítőt”. 

Bár azt meg kell hagyni, ha a férjem iszik, egy kortyot mindig kérek, mert a tuttifrutti ízt, mint mindenki, én is szeretem. A gyerekeknek viszont minden ilyen tilos, legalábbis a mi családunkban. Azt szoktam viccesen mondani, hogy koffein nélkül is éppen eléggé fel vannak pörögve, ami igaz is, de elsősorban nem ezért nem engedem, hogy fogyasszanak kólát, kávét vagy energiaitalt. Úgy gondolom, teljesen felesleges még a szervezetüket ilyennel terhelni, miközben annyi más ízű üdítőt lehet kapni, a limonádénál pedig nincs is finomabb. Ha nagyobb lesz a fiam, akkor nyilván nem tudom majd meggátolni, hogy energiaitalt igyon, de nem fogom segíteni, hogy rászokjon. 

Épp elég erőszakosan igyekeznek a gyártók az alkoholmentes, üdítőízű sörökkel és a tuttifruttiízű limonádékkal a leendő vásárlóik szokásait befolyásolni. Mert ne gondoljuk, hogy véletlen, hogy van olyan ismert sörmárka, amelynek a nullaszázalékos változatán nem találjuk a „sör” feliratot, miközben sörösdobozt tartunk a kezünkben. Persze – mielőtt a jövő nemzedéke és a gyártók képviselői nekem esnének – nekem mindegy, ki mit iszik, a gyermekemet viszont távol tartom ezektől, amíg tudom.