Csoki, Coca-Cola és robbant a bomba

Nagyapám megjárta a második világháborúban a hadifogságot, de nem a szovjet, hanem az amerikai fogolytábort, ahol Coca-Cola is jutott neki. Tudatos döntés volt részéről, hiszen meglehetősen rossz hírek érkeztek már akkor is arról, hogy a szovjetek miként bánnak azokkal, akik foglyok lesznek. Medikus volt, úgy járta meg a poklot. Műtött úgy, hogy valójában előtte még nem is voltak meg hozzá az ismeretei, egy bombázást csak azért élt túl, mert a légópince helyett inkább odakint várta a biztos halált. Aztán a légvédelmi pince bejáratánál robbant a bomba, amely odalent óriási pusztítást végzett, ő pedig túlélte. 

Coca-Cola és csoki

Az amerikaiak pedig tisztként és orvosként kezelték, ennek megfelelően juthatott hozzá csokoládéhoz, vagy ihatott Coca-Colát, amik – mondanunk sem kell – hatalmas értéknek voltak tekinthetőek akkoriban. Persze csak a túlélés volt a cél. Miután látta az Atlanti-óceán vizét, negyvenöt kilósan tért haza. Utána nem sokkal beköszöntött a kommunizmus, amikor a szocialista rend éber őrei kifejezetten utaztak a „nyugatosokra”, és azokra, akiknek esetleg volt családi történetük, múltjuk, gondolatuk, netalántán még némi vagyonuk is, és értelmiségiek voltak. 

Made in USA

A két világ innentől elvált egymástól, a szabadság és a trianoni határok közé nyomorított balos vadak által uralt világ, ahova például a Coca-Cola azért nem jöhetett be, mert az biztosan „kokain” van benne, holott már régóta egy hangyányit sem tartalmazott. Az újvilággal azért maradt kapcsolat, hiszen nagyapám zsidó származású gimnáziumi barátja az USA-ba menekült és repülőmérnökként dolgozott. Tőle néha érkezett egy-egy apró csomag; amit ugyan megszűrtek, de azért a körömcsipeszen ott volt: „Made in USA”.