2025.01.18. 15:40
Kormány mögött tanult életleckék
Aki kormány mögé ül, komoly felelősséget vállal. Nemcsak a közlekedés többi kormányt forgató résztvevője, nemcsak a vele egy autóban ülő emberek, hanem saját maga iránt is.
Jól van fiam, maga alapvetően már tud vezetni, de soha ne feledje, az úton arra is figyelnie kell, hogy a többi delikvens mit csinál - bocsájtott vizsgára annak idején, több évtizeddel ezelőtt a kormány mögül gépjárművezető oktatóm. Az évek során sokszor láttam még őt a városban, előbb még az oktató ülésben, később pedig nagy becsben tartott öreg járgányával tűnt fel itt-ott.

Fotó: MW / Forrás: MW
De az útravalóul kapott jótanács a mai napig itt cseng a fülemben. Tőle tanultam például, hogy egy busz mellett elhaladva a kerekek között tűnhetnek fel az átszaladni készülő gyalogos lábai, vagy hogy addig ne bízzak meg tejesen egy indexelő autósban, amíg valóban fel nem veszi a jelzett irányt, utána indíthatom el biztonságosan saját manőveremet. Ő defenzív előrelátásnak nevezte ezt, divatos mai szóval talán elővételezésnek titulálhatnánk.
Az autóvezetés kultúrájának terjedéséről, a KRESZ-oktatás formálódásáról szóló történeti összefoglalót olvasva az jutott eszembe, hogy remélem, ma is sok olyan oktató tevékenykedik, aki nemcsak a stabil iránytartásra, megfelelő indexkezelésre, a sebességhatárok figyelésére tanítja meg a járművezető növendékeket, hanem az én oktatóméhoz hasonló praktikákra is.
A kormány mögött ülve a jótanácsok végig kísérik autóvezető pályafutásunkat
Ugyanis utóbbiak bízvást végig kísérik járművezetői pályafutásunkat. És nemcsak akkor, amikor rutinná vált előrelátó óvatosságunkkal mi előzünk meg egy-egy veszélyes közlekedési szituációt, hanem akkor is, ha a mi figyelmetlenségünket, fáradságunkat reagálja le hasonló módon egy-egy vezető társunk.