Közösségi szolgálat: teher vagy lehetőség?

Tóth Viktória

Bár a feladatok néha kihívást jelenthetnek, a közösségi szolgálat minden perce hozzájárulhat ahhoz, hogy a fiatalok tudatosabb és felelősségteljesebb felnőttekké váljanak. Az 50 óra hamar eltelik, 8-10 alkalom, és már véget is ér az egész. Ám ezalatt az idő alatt a résztvevők megtapasztalhatják az empátia, a csapatmunka és a felelősségvállalás jelentőségét, miközben betekintést nyernek mások élethelyzeteibe. Lehetőséget ad arra, hogy a diákok kilépjenek komfortzónájukból, és olyan készségeket sajátítsanak el, amelyeket majd később az élet számos területén kamatoztathatnak. S ki tudja, később pont ez a tapasztalás miatt helyezkednek majd el a feladataikhoz kapcsolódó szakmában.

közösségi szolgálat
Az 50 órás közösségi szolgálat a Vöröskeresztnél is végezhető
Fotó: MW

Közösségi szolgálat az állatmenhelynél

Én még 2016 előtt érettségiztem, így nekem még nem kellett teljesítenem az 50 órát, de a testvéremnek már igen.  Többek között a Misina Természet és Állatvédő Egyesületnél volt, ahol kutyát sétáltatott, segédkezett az egyéb felmerülő teendőkben. Ahogy mesélte, ezt igazán nem munkaként fogta fel, jól esett neki, hogy segíthetett az árva állatokon. 

 

Ez a program tehát nem csupán egy kötelezően teljesítendő elvárás, hanem egy tapasztalás is. Egy nehéz sorsú gyermek mosolya vagy egy hálás idős ember köszönete olyan benyomás, amely a diákokban mélyebb megértést és érzékenységet alakíthat ki.