BAMA
Baranya vármegyei hírportál
február 18., kedd
Nézzük, miről is van szó, ha a megbecsülést emlegetjük. Nem kevésről, hiszen a tizenharmadik havi nyugdíjat - néhány kategóriával kiegészítve - jellemzően azok a szépkorúak kaphatják, akik már betöltötték a 65 éves öregségi nyugdíjkorhatárt, és legalább 20 év igazolt munkaviszonnyal rendelkeznek. Nyilván mindenki tudja, hogy utóbbiak vannak kevesebben, hiszen az érintettek táborának zömét azok a jogosultak adják, akik jellemzően 40-45, de adott esetben 50 vagy még több ledolgozott évet tudhatnak a hátuk mögött.
Nem kis teljesítmény, és valószínűleg kevesen mondanák rá, hogy nem méltó a megbecsülésre. És nem csak a munkával töltött évek száma miatt. Hiszen ha jól belegondolunk, a jelenlegi nyugdíjasok között szép számmal akadhatnak olyanok, akik - ha gyerekként is, de - megélték a második világháborút, éltek az 1956-os forradalom és szabadságharc idején. De még többen, akik a rájuk települő szocializmusban végezték munkájuk zömét, sóvárogva a szabad világ megismerésére. Közülük másoknak a rendszerváltás, az azt követő gazdasági szerkezetátalakítás megélése hozott nehézséget, olyan új körülményekkel, mint a munkanélküliség, vagy a vállalkozás. De nem volt könnyebb azoknak a friss nyugdíjasoknak sem, akiket a robotizáció, a digitalizáció szele csapott meg.
Hogy mit üzen ez a most aktívaknak? Néhány ismert, de talán sokkal több ismeretlen kihívást azért, hogy annak idején ők is hasonló megbecsülésben részesüljenek.