Börtönélet Pécsen – nem éri meg bekerülni

Csütörtökön a Baranya Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe látogattunk, ahol felszentelték és átadták a felújított imaházat. A helyiség csendje és békéje különös kontrasztot alkotott a rideg falak és rácsok világával. Az intézet dolgozói elmondták: az elítéltek naponta legfeljebb egy órát tölthetnek a zárkájukon kívül. Huszonhárom órán át ugyanaz a tér, ugyanaz a fal, ugyanaz a gondolatokkal teli csend.

Büntetés a léleknek

Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy a börtön csak fizikai korlátokat jelent. Pedig a valódi teher lelki: a bezártság, az elszigeteltség, az idő múlásának nyomasztó súlya az igazi büntetés. Ennek enyhítésére közösségi programokat szerveznek – istentiszteletek, tanulási lehetőségek és egyéb foglalkozások is adottak. Egyesek szakmát tanulnak, mások olvasnak, imádkoznak, vagy edzenek a zárkáikban. Az intézmények próbálnak lehetőséget adni a változásra, de az elzártság érzését ezek sem tudják teljesen feloldani.

Az imaház, amit most megnyitottak, reményt hoz azoknak, akik elismerik hibáikat és keresik a belső békét. De bármennyire is hasznos egy-egy ilyen intézkedés, a lényeg ugyanaz marad: az ember a szabadságát veszíti el.

Nem kérdés: nem éri meg ide bekerülni. Egy pillanatnyi hiba, egy rossz döntés és az élet hosszú évekre megváltozhat. A külvilág zajos és kiszámíthatatlan, de szabad. A börtön csendes és monoton, de zárt, a szabadság pedig pótolhatatlan.